Szegedi Tudományegyetem

Először ment el a BYD a szegedi egyetem állásbörzéjére

2025.05.08.

Tempósan épül a BYD szegedi autógyára, a cég így már időszerűnek látta, hogy április végén megjelenjen az SZTE Tavaszi Állásbörzéjén. Ez volt a immár 29. a sorban, neves érkezőkkel és távolmaradókkal és azzal a konklúzióval, hogy mérnökhallgatók változatlanul népszerűek a munkaadóknál, az informatikát tanulók most éppen kevésbé.

Összességében az idei volt a sorban 49. állásbörze – ősszel is rendre jelentkezik –, a Dél-Alföld legnagyobb karriereseményeként számon tartott SZTE Karriernapokon a Szegedi Tudományegyetem hallgatói első kézből ismerhették meg a régió vezető munkaadóit. A rendezvényen több mint 60 kiállító várta az érdeklődőket, állást vagy gyakornoki helyeket kínálva.

Prof. Dr. Gellén Klára oktatási rektorhelyettes az esemény megnyitóján elmondta, az egyetem értékrendjével és küldetésével összhangban áll, hogy támogassa azokat az álláskeresőket, akik kiváló hazai és nemzetközi vállalatoknál építenének karriert. – Arra törekszünk, hogy képzéseink minél inkább gyakorlatorientáltak legyenek, és olyan friss diplomásokat bocsássunk ki, akik rugalmasan tudnak alkalmazkodni a munkaerőpiaci feltételekhez – hangsúlyozta a rektorhelyettes.

Gellén Klára arra is felhívta a figyelmet, hogy a Szegedi Tudományegyetem kiváló kutatóműhely, az elért eredményeket pedig beépítik a mindennapi életbe. Nem csupán az oktatásba, hanem a partnerekkel létrehozott kapcsolatrendszerbe is. – Éppen ezért nagyon fontos a Rheinmetall és a BYD Szegedre érkezése, hiszen ott is tudjuk kamatoztatni ezeket az eredményeket, és a cégek is számítanak arra, hogy a jövőben az SZTE-n végzett fiatalokat foglalkoztassák – fogalmazott.

A két kiemelt cég közül a Rheinmetall éppen nem vett rész az egyetemi rendezvényen, ott volt viszont nem sokkal korábban az Árkádban, ahol a helyi napilap, jelentkezett a Délmagyarország Állásbörze és Felnőttképzési EXPO című eseményével.

A BYD először állított standot a legnagyobb szegedi állásbörzén, korábban azonban már két alkalommal is ott volt az SZTE Mérnöki Karának rendezvényén, először a Londoni körúton, majd a Mars téren. Ugyanakkor a város, illetve a megye több középiskolájában is bemutatkozott már a Szegeden elektromos autógyárat építő BYD. Érdeklődőben az állásbörzén sem volt hiány, ottjártunkkor, szinte folyamatosan „foglalt” volt a kínai fiatalember és két magyar kolléganője – utóbbiak sem igen szólaltak meg magyarul.

Összességében sem volt igazán túlsúlyban a magyar nyelv az állásbörzén, köszönhetően az egyetemen tanuló sok külföldi diáknak, valamint a megjelenő nagy nemzetközi cégeknek. Utóbbiak sorába tartozik a már bő öt éve Szegeden dolgozó Lufthansa System. Rendre nagyon szép standdal jelentkeznek az állásbörzén és növekedésükre jellemző, hogy az év közepén már a harmadik irodájukba költöznek Szegeden.

– Amikor kinőttük az első, belvárosi irodánkat és egy kicsit kijjebb, a Bocskay utcába költöztünk 2023 nyarán, tudtuk, hogy ez még nem végleges megoldás – mondta portálunknak Fritz Zsombor. A Lufthansa System Hungaria site managere hozzátette, a KÉSZ Építő Zrt. ultramodern, fenntartható Tilia irodaházába költöznek június végén. Ezt véglegesnek szánják és a jövőbe is tudnak nézni azáltal, hogy fel tudnak készülni az új munkaerő fogadására.

Amikor bő öt éve Szegedre érkeztek, lasszóval kellett fogni az informatikusokat, nem is indultak túl könnyen, de ma már 80-an vannak. – Nem keresik már annyian az informatikusokat, mint a szegedi irodanyitás idején, de lehet, hogy a mostani csak egy hullám, átmeneti gyengébb időszak – mondta Fritz Zsombor. Ez valamelyest egybecseng azzal, amit a közelmúltban a mesterséges intelligencia térnyerése kapcsán egyre többet hallhatunk.

Hosszú évek óta állandó szereplője az SZTE állásbörzéinek a Mercedes-Benz kecskeméti gyára. Voltak már nagyon alapterületen, a mostaninál sokkal erőteljesebb erőbedobással, például a főbejárat előtt parkoló magyar gyártású Mercedes modellel, de már más a módi. A készséges munkatársak egy tablettel a kezükben válaszoltak minden kérdésre a tetszetős és modern standon, mintha egy mai modern ügyfélszolgálatra toppantunk volna be.

Az utóbbi években rendszeres résztvevője az SZTE állásbörzéinek a gyulai székhelyű Airbus Helikopters Magyarország Kft. Békés vármegyei gyárukban precíziós fémalkatrészeket készítenek az Airbus helikopter termékcsalád dinamikus rendszereihez. Egyebek között termeléstervezőket, CNC programozókat és szerszámtervező mérnököket keresnek, de mérnökség gyakornoki állást is hirdetnek nappali tagozatos hallgatóknak. Utóbbihoz aktív angol nyelvtudást és precíz, megbízható munkavégzést kérnek, heti 2-3 napos elfoglaltságot kínálva.

Miután 2022 végén autóipari mérnökirodát nyitott Szegeden a Thyssenkrupp Automotive üzletága, ugyancsak állandó kiállítója lett a nagy tavaszi és őszi állásbörzéknek. A napfény városa ezzel a legmodernebb elektromechanikus kormányrendszerek fejlesztésének egyik nemzetközileg is kiemelkedő helyszínévé vált. Autóipari high-end hardver- és szoftverfejlesztést végeznek a világ legnagyobb autómárkáinak, a szegedi mérnökcsapat szoros együttműködésben dolgozik a budapesti és a veszprémi központokkal.

„Kormányozd te az autóipar jövőjét” felkiáltással kerestek mérnököket és informatikusokat az SZTE Tavaszi állásbörzéjén, standjukon nyereményért kézügyességüket – kormányzóképességüket – is próbára tehették a bátrabb érdeklődők. Egyebek között szoftver- és hardverfejlesztő mérnököt, kiberbiztonsági szakértőt, rendszertervező mérnököt keresnek, de szívesen látják a Fullstack Java fejlesztőket és az IT Helpdesk gyakornokokat is.

Éppen az állásbörze napján ünnepelte a múltba nézve a trolibusz-közlekedés megindulásának évfordulóját a városban a Szegedi Közlekedési Társaság, az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs központban felállított standjukon viszont előre néztek. Munkatársaiktól az érdeklődők kérdezhettek a helyi közösségi közlekedés működtetésének műszaki, forgalmi és forgalomirányítási kulisszatitkairól. És persze megtudhatták, hogy a társaság milyen ajánlatokkal várja a tanulókat, a kezdő diplomásokat, a pályát módosítani szándékozókat.

Volt néhány nagy hiányzó is az idei tavaszi állásbörzén, kihagyta az eseményt Linamar, pedig a cég a szomszédos megyében dolgozik és „emberemlékezet óta” állandó részvevőnek számított. Korábban nagy standdal és három egységgel is képviseltette magát a Continental, ebből a két járműiparhoz köthető láb, a makói Contitech és az Automative idén hiányzott. Csak a járműiparhoz nehezen köthető, mélytengeri fúrótömlők gyárásásról és a sikeres családi futófesztiválok szervezőjeként ismert szegedi gyár volt ott az állásbörzén.

Nulladik hét

Az SZTE Karrier Iroda a börzét megelőző napokban, április 24. és 29. között felkészítő programok sorával várta az álláskeresőket: tanácsadások, interjúszimulációk, CV- és stíluskommunikációs tréningek, valamint angol nyelvű workshopok segítették a hallgatókat. A rendezvény napján pedig egész napos előadássorozat színesítette a programot. A résztvevők olyan témákban hallgathattak hasznos tanácsokat, mint a változásokhoz való alkalmazkodás, a bértárgyalás mestersége, vagy épp a külföldi karrierlehetőségek.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.05.23
A Kia EV3 a legmagasabb, ötcsillagos biztonsági minősítést kapta az Euro NCAP vizsgálatait követően....
2025.05.23
Soha nem költözött el szülőhelyéről, mégis két világrendben élt.  ..
2025.05.23
Az első két edzésen Ferrari-pilóta volt a leggyorsabb.   ..
2025.05.23
Megbecsülés övezi azokat az autós műhelyeket, amelyek valamilyen indíttatásból patinás modellek....
2025.05.23
Az Autós Nagykoalíció (ANK), a Zöldjárműipar.hu és a Járműipar.hu által szervezett verseny hatodik....
2025.05.23
Kiadós eső, sok karambol, nagy dugók – rendkívüli közlekedési események az Útinform jelentése....
2025.05.23
Ismét jó hangulatú sajtónapot tartott a Ford Magyarország, ezúttal az elektromos Pumát ismerhették....
2025.05.23
A kínai BYD áprilisban először előzte meg a Teslát a kizárólag akkumulátorról üzemelő elektromos....
2025.05.23
A vadonatúj Mazda6e a Jinba Ittai filozófia evolúcióját képviseli az elektromos hajtás korszakában....
2025.05.23
A Magyar Honvédség látványos képességbemutatókkal és eszközarzenállal várja az érdeklődőket....