KRESZ

Eltörlik a sebességkorlátozást az autópályákon

2023.07.02.

Az olaszok koppintják a német mintát. És előrukkoltak még pár meglepő javaslattal.

Itália kormánya immáron fél éve dolgozik a KRESZ új szabályain és Matteo Salvini közlekedési és infrastrukturális miniszter (Olaszország miniszterelnök-helyettese) most interjút adott a várható változásokról.

Az Ansa olasz hírügynökség cikkében Salvini megerősítette azon szándékot, hogy eltörlik a sebességkorlátozást bizonyos autópályákon. "Ahogyan más európai országokban is, ahol négy sáv van, egy lélek sincs mondjuk hajnali két órakor és nem történt baleset az elmúlt években, nem világos, miért kellene a korlátozásnak 130 km/óránál maradnia" – mondta.

Beszélt arról is, hogy nemzeti homologizációra van szükség a sebességmérő kamerák esetében, amelyek nagyon hasznosak az iskolák, óvodák, kórházak közelében, de olyan helyeken elhelyezve, ahol semmi közük a biztonsághoz, az csupán az autósok megkopasztását szolgálja – fejtette ki a miniszter.

Olyan újítások elé néznek még a Csizma lakói, mint például, a jogosítvány megszerzése utáni első három évben nem vezethetnek majd „nagyméretű” autókat. Hogy ebbe a fogalomba mi fér bele, Salvini egyelőre nincs pontosította, de hozzátette: „A fiúk a minisztériumban azt javasolták, hogy ezt a rendeletet terjesszék ki felnőttekre is, bizonyos méretű autók esetében, hiszen, ha 20 évig vezetek egy Pandát, majd úgy döntök, hogy veszek egy szuper autót, ami repül, ha a gázpedálra taposok, akkor képesnek kell lennem arra, hogy azt megfelelően és biztonságosan vezessem” – támasztotta alá egy hasonlattal a meghökkentő tervezetet.  

Aztán még beszélt arról is, hogy zéró tolerancia lesz a drogos sofőrökkel szemben: első esetben 20 napra, halálos baleset okozása esetén pedig 30 évre bevonják a kábítószer hatása alatt vezetők jogosítványát.  

„Remélem, hogy a parlament őszig jóváhagyja ezeket a javaslatokat” - mondta

Gondolatjel: én is remélem és ami a kábszeresekre vonatkozik, azt feltétlenül támogatom (bár engem erről senki nem kérdezett meg). Mert sokkoló volt a közelmúltbeli élmény, amikor a strandról hazafelé tartva, a tömött sorokban parkoló autók között lavírozva, több hullámban lengette felém a forró nyári szél a marihuána semmi máshoz nem hasonlítható, orrfacsaró szagát a körülöttem elhaladó fiatal, nagyrészt még a kiskorúság küszöbét át nem lépő srácok felől, akik aztán lazán vágták be magukat verdáikba és padlógázzal kavarták fel az út porát. És valahogy nem nyugtatott meg, hogy Hollandiában végzett kutatások szerint egy joint csak annyira csökkenti a reakcióidőt, mint mondjuk két pohár vörösbor felhajtása.

Olaszországban egyébként a 21 év alatti, a friss jogsis és a hivatásos sofőrökre vonatkozik csak a zéró alkoholtolerancia, mindenki más, aki ebbe a három halmazba nem tartozik bele, büntetés nélkül vezethet 0,5%-os véralkoholszintig, ami egy átlagos (ez fontos, hogy átlagos) férfi esetében két pohár sör vagy két és fél deci vörösbor elfogyasztását jelenti.

Azt gondolom, nagyon itt van az ideje annak, hogy a dolce vita álomködében lebegő nép felrázza magát a napsütéses bódultságból és ha már az alkoholról nem is akaródzik lemondaniuk, legalább a drogos vezetőknek csapjanak már keményen oda!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.21
A súlyosbodó közel-keleti fegyveres konfliktus komoly fennakadásokat okoz a kínai autóexportban. Ez....
2026.03.21
Először fordult elő, hogy az Európai Unió több autót és autóipari terméket importált Kínából, mint....
2026.03.21
Mit jelent a kék alapon fehér rombusz?   ..
2026.03.21
Hétvégén rendezik meg a 41. Telekom Vivicittá Városvédő Futást több fontos fővárosi közlekedési....
2026.03.21
A mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos a magyar fővárosban megkezdődött közép-európai....
2026.03.21
Kívülről olcsó hatású, a lemezek alatt azonban saját márkájának legkellemesebb összhangját hordozza....
2026.03.21
Négyéves szerződéssel, gyári csapattal száll be az Opel az ABB FIA Formula E világbajnoki....
2026.03.21
A Toyota európai hálózatában egyedülálló energetikai rendszerrel bővítette óbudai központját a....
2026.03.21
Az új, elektromos meghajtású, korszerű asszisztensrendszerekkel felszerelt BYD buszok közül öt....
2026.03.21
Az amerikai autóipari beszállító 24 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre Oroszlányban,....