Bonhams

Ezek voltak 2022 legdrágább klasszikusai

2022.12.28.

Ahogy minden évben, idén is összegyűjtötte a Bonhams, hogy melyik autókat ütötte le legdrágábban a kalapács árveréseiken.

Porschék, Ferrarik, BMW-k, Bugattik és Lamborghinik – ezek azok az ikonikus és nagy múltú márkák, akik nélkül nincs méregdrága árverés még 2022-ben sem. Márpedig idénre is jutott különleges klasszikus bőséggel a Bonhams aukcióin, amiknél vastagon fogott a ceruza, de olyanok is, amik valamiért nem keltek el. Ilyen volt például egy gyári Aston Martin DB3 versenyautó, egy McLaren P1 GTR vagy éppen Michael Schumacher 1993-as Benetton F1-es autója. Voltak azonban egyebek, amikért hajlandóak voltak a vásárlók csillagászati összegeket adni, ezekből mutatjuk most a legdrágábbakat.

10. 1996 Bugatti EB110 GT

Nincs rekord árverés Bugatti nélkül, és ez bizony idén sem volt másképp. Ráadásul még csak nem is a legdrágább franciáról van szó a listában. Azért így is valaki 1 817 000 eurót, azaz átszámítva kb. 745 millió forintot adott egy Bugatti EB110 GT-ért, ami annó még Michael Schumacher nagy kedvence volt. A párizsban értékesített autóban mindössze 10 000 km volt, szóval épp csak bejáratták az 568 lóerős V12-est, amiből mindössze 125 darab készült valaha. Ezzel egyébként ez a legdrágábban értékesített EB110 GT valaha.

9. 1969 Lamborghini Miura P400 S

Valamivel drágábban, 773 millió forintért cserélt gazdát Amerikában egy gyönyörű, lime zöld Lamborghini Miura P400 S, amit sokan a szuperautók ősatyjának tekintenek, hiszen a hatvanas években akkorát szólt, mint két évtizeddel később a Ferrari F40. Egy biztos, erősen megelőzte korát és patinája mit sem kopott az évek alatt. Sőt, még mindig az egyik legszebb sportkupé forma a világon.

8. 1929 Bugatti Type 35B

Oh, nem. Ez még mindig nem a legdrágább Bugatti a listában, pedig mindössze 45 darab készült abból az ikonikus Bugatti Type 35B versenyautóból, ami idén 821 millióért kelt el a monacoi Bonhams árverésen. Ha Bugatti, akkor valószínűleg mindenkinek ez az ősi, meghatározó kék autó jut eszébe, aminek a hűtőrács formáját a mai napig hordozzák a francia gyártó modelljei. A legtöbb Type 35 már rég múzeumokban vagy magán kollekciókban pihen, most mégis meglepetésszerűen felbukkant egy Monacoban, aminek 47 évig ugyanaz volt a tulajdonosa.

7. 1991 Ferrari F40

Naná, hogy idén is felbukkant egy Ferrari F40-es. Cirka 830 millióért el is kelt csakhamar az utolsó Ferrari, amit Enzo maga eresztett a közutakra. Rosso Corsa vörösben, 20 500 km-el az órájában ez egy olyan F40, ami használatra született, és talán pont ez adta meg a varázsát a svájci aukción.

6. 1955 Ferrari 250 Europa GT

Hasonló áron kelt el egy Ferrari 250 Europa GT, az utcai túra-Ferrarik szülőatyja, amihez még Pininfarina rajzolt külsőt, és Colombo alkotott V12-t. A most Amerikában értékesített darab az utolsó legyártott 250 Europa GT, modernebb autók alkatrészeivel felszerelve. Ugyanakkor a Ferrari megerősítette, hogy egy eredeti példányról van szó minden elemében, ráadásul ez volt az az autó, ami annak idején még a Brüsszeli Autószalonon is pózolt.

5. 1957 BMW 507

Egyszer már álakat ejtett 2013-ban Pebble Beachen, most pedig 859 millióért értékesítették is azt a BMW 507-est, ami egyike a mindössze 34 darab első szériás modellnek. Eleve szörnyen ritka autó az 507-es, pláne így, vékony lökhárítókkal, fehér fényezésben, komplett felújítással. Belgiumban könnyen túllépte a licit a 2 millió eurós álomhatárt.

4. 1938 Bugatti Type 57C Atalante

Tapasztalt szemek már valószínűleg tudják, hogy ha drága Bugatti, akkor az 57C csücsül a csúcson, és ezt most sincs másképp. A lista legdrágább Bugattija 950 millió forint környékén cserélt gazdát, hiszen egyike azoknak az Atalantéknak, amiket maga Jean Bugatti tervezett, gyárilag kompresszorral és egyedi alumínium kasznival. Ráadásul ennek a példánynak 60 évig ugyanaz volt a gazdája és döbbenetesen megőrizte eredeti állapotát.

3. 1957 BMW 507

Hasonló áron kelt el az a keménytetős BMW 507 is, ami 43 évig állt egyhelyben egy philadelphiai garázsban donorautóként, arra az esetre, ha a tulajdonos másik 507-ese nem indulna. 2022 májusában saját lábán állt ki a garázsból a mélykék 507-es, és talán pont a szívóssága és a fellelt állapota miatt tudott ekkora összegért elkelni.

2. 2014 Ferrari LaFerrari

Az egymilliárd forintos határt is átlépve, 2,5 millió euróért kelt el Párizsban egy Ferrari LaFerrari, ami ezzel a legdrágább európai specifikációjú LaFerrari valaha. Mindössze 499 szerencsés tulajdonos vásárolhatott belőle annak idején, akik most valószínűleg büszkén veszik észre, hogy autójuk értéke minimum megduplázódott. Ahogy a legtöbb LaFerrarit, ezt is látványosan befektetés céljából vették, hiszen mindössze 930 km-t tettek meg vele. Gyári állapotúnak mégsem mondható, hiszen például utólag lett sárgára fényezve, és a fekete utasteret is átbőrözték szürke és sárga betétekkel.

1. 1955 Porsche 550 Spyder

Azonban minden eddigi autó eltörpül a Porsche 550 Spyder mellett, amit az 50-es években csak az óriás gyilkosként emlegettek, ugyanis mindent elvert a versenypályákon. Döbbenetesen ritka, ráadásul a Porsche történelem egyik kulcsfigurája, így nem csoda, hogy csillagászati 1,6 milliárd forintért ütött le a kalapács Amelia Islanden. Aktív korszakában még a Nürburgringen is versenyzett ez a konkrét példány, 50 éve azonban ugyanaz volt a tulajdonosa. 1,5-ös motorja 135 lóerőt teljesített, azonban könnyű kasznija révén olyan gyorsnak bizonyult, hogy még Steve McQueen is vett magának egyet.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.07.20
A magyar jet-ski válogatott tagjai előkelő helyről várják a péntektől vasárnapig zajló Magyar....
2024.07.20
Nem szépek. Sőt, némelyik kifejezetten csúf, de kedves darabjai az autótörténelemnek. ..
2024.07.20
A vállalat elektromos meghajtású, teljesen elektromos és plug-in hibrid modellek eladásai 41....
2024.07.20
Kalle Rovanperä 15,7 másodperces előnyre tett szert a helyiek fordos kedvencével, Mārtiņš Sesksszel....
2024.07.20
Tippek a helytakarékos pakoláshoz. ..
2024.07.20
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő....
2024.07.20
A Lamborghini Köln most egy új szalonban köszönti a márka vásárlóit és barátait, és lenyűgöző....
2024.07.20
Linda Jackson, a Peugeot nemzetközi igazgatója ismertette, hogy a villanyautók korszakában....
2024.07.20
Az Apollo Tyres a háromszoros Formula–1-futamgyőztes Giancarlo Fisichellát kérte fel, hogy....
2024.07.20
A DataHouse pénteken közzétett előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon csaknem 457 ezer....