Oroszország

Ezer oroszra 297 kocsi jut

2018.10.07.

Oroszországban átlagosan 297 autóra emelkedett az ezer lakosra jutó személygépkocsik száma – írja a rusautonews.com szakportál.  A 2018. július 1-i állapotról az orosz autóforgalmazók szövetsége számolt be.

Ez az arány az ország régiói közül 41-ben magasabb az átlagnál. A lakossági arányokhoz képest Karéliában a legtöbb – 357 darab – az ezer főre jutó autók száma. A második helyen Moszkva és a nyugat-oroszországi Kaluga körzete található (355). A legmotorizáltabb területek sorában az északnyugati Pszkov és Oroszország Balti-tengeri exklávéja, Kalinyingrád következik az ezer főre jutó 354, illetve 353 autóval.    

Érdekesség, hogy a csaknem 12 milliós Moszkvában alacsonyabb a gépkocsik aránya (298), mint a moszkvai agglomerációban (355). Szentpéterváron és környékén épp fordított a helyzet. A szűken vett északi nagyvárosban 321 autó jut egy főre, míg a város környéki településeken csak 281.

A terrorcselekményekről elhíresült, harcok dúlta déli Csecsenföldön a legkisebb az autók aránya Oroszországon belül. Csupán 142 autó jut ezer emberre. A hasonló erőszakos cselekmények által érintett észak-kaukázusi tagköztársaságokban szintén nagyon alacsony a motorizáció szintje. Ingusföldön 156, Dagesztánban 182 autó/ ezer fő az arány. Rajtuk kívül csak a mongol határnál található Tuva régióban jut 200-nál kevesebb gépkocsi ezer lakosra, szám szerint 194 – írja a rusautonews.com orosz autós szakportál. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.08
Balesetet szenvedett balesetet a száguldó sofőr, a közterületi térfigyelő-kamerarendszer is....
2026.11.08
A BYD luxusmárkája, a Yangwang új sebességi világrekordot állított fel, ezzel a teljes autóipart is....
2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....
2026.11.08
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.08
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.08
Az idei versenyhétvégén szerződést hosszabbított a brazil pályával a sorozat. ..
2026.11.08
Újabb modellel bővül az ukrán hadsereg amúgy is rendkívül sokszínű drónparkja: ezúttal egy kétéltű....
2026.11.08
A gödöllői versenyző hamar összeismerkedett a vb-ről származó, csúcstechnikájú Rally1-es....
2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..