Forma-1

F1: Egy klasszikus, közkedvelt pálya jövőre visszakerül a versenynaptárba

2026.04.26.

A trükkös 8-as kanyarról ismert versenypálya jövőre visszakerül a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság helyszínei közé és a következő öt évben rendezhet majd futamot.

Az F1 vezetése és az FIA néhány órával később hivatalos közleményben erősítette meg a török kormány bejelentését, mely szerint 2027-től kezdve legalább öt évig rendezhet majd F1-es nagydíjat Törökország Isztambulban.

Az isztambuli versenypálya 2005-től 2011-ig adott otthont Forma-1-es nagydíjnak, majd a koronavírus-járvány ideje alatt, 2020-ban és 2021-ben "beugróként" visszatért a versenynaptárba. Erdogan elnök azt is közölte, a megállapodással és az F1-es rendezéssel Törökország "megmutatja a világnak, hogy a régió menedéke".

Isztambul visszatérését több szakértő is valószínűsítette már, Domenicali ugyanis februárban arról beszélt, hogy erre jó esély mutatkozik.

A törökök bejelentése a közel-keleti fegyveres konfliktus következtében beiktatott kényszerszünet ideje alatt érkezett. A Forma-1-es mezőny ugyanis legutóbb március 29-én, Szuzukában versenyzett, s jövő hétvégén, Miamiban gurul újra pályára.

Az iráni háború miatt az eredetileg áprilisra tervezett bahreini és szaúdi futamokat törölték a naptárból.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI
RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....
2026.11.04
Az Audi A6 allroad sokoldalúságot, kényelmet és magabiztos irányíthatóságot kínál intelligens....
2026.11.04
Egy évszázaddal az utolsó Aeroexpress-hidroplán távozása után ismét vízirepülőgép hajtott végre....
2026.11.04
Brutális szigorítás jön az autópályákon.   ..
2026.11.04
 A vadonatúj CUPRA Raval bekerült az Év Autója 2027 díj hét döntőse közé. A Barcelonában tervezett....
2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..