autóipar

Harminc százalékkal visszaesett a személyautógyártás Csehországban

2020.08.24.

Július végéig 586 333 személygépkocsit gyártottak az idén Csehországban, éves összehasonlításban ez 29,7 százalékos csökkenést jelent - közölte a cseh autóipari szövetség hétfőn Prágában

A legnagyobb cseh autógyár, a Skoda Auto 390 933 autót gyártott, 23,7 százalékkal kevesebbet, mint a tavalyi év első hét hónapjában.

Az egész idei évben az autóipari szövetség minimálisan 20 százalékos termeléscsökkenéssel számol. A várakozások szerint az őszi hónapok kedvezőbbek lesznek ugyan, de a koronavírus-járvány okozta tavaszi kiesést már nem lehet pótolni.  

A Skoda mellett a TPCA autógyár is a szokásos augusztusról júliusra előrehozta a nyári szabadságokat, hogy ezzel is enyhítse a helyzetet.

A francia-japán TPCA július végéig 80 660 kiskocsit gyárott, 40 százalékkal kevesebbet mint a múlt év azonos időszakában. A dél-koreai Hyundai 114 740 autóval 39 százalékos termeléscsökkenést könyvelt el.

Bohdan Wojnar, az autóipari szövetség elnöke szerint már feltétlenül szükség lenne az állam újabb segítségére, beavatkozására, mert az autógyárak csökkentett termelése negatív hatást gyakorol az egész cseh iparra. "Bízom abban, hogy a kormány meghosszabítja a munkahelyek megtartására irányuló és eredetileg augusztus végéig meghirdetett Antivírus programot és új intézkedéseket is foganatosít a cseh ipari cégek versenyképességének megőrzése érdekében" - jelentette ki Bohdan Wojnar.

A csehországi autóbuszgyártás az első hét hónap alatt 8 százalékkal 2728 legyártott darabra esett vissza.

A korábban nagyon népszerű Jawa motorkerékpárokból az idén csak 278 darabot állítottak elő, ami éves összehasonlításban 69,9 százalékos visszaesés. (mti)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....
2026.08.13
Bárkinek lehet légkondicionált mellénye!   ..
2026.08.13
Az Emirates az elmúlt hónapok geopolitikai bizonytalanságaira reagálva több ponton is nagyobb....
2026.08.13
A munkával összefüggő közúti balesetek megelőzésére három nagyon különböző megoldás jutott be az....
2026.08.13
A Paloznaki Jazzpiknik idén is a jazz, a soul, a funk, a pop, az R&B és az elektronikus zene....
2026.08.13
A Ford Authority értesülései szerint a Ford Motor Company szabadalmat nyújtott be egy....
2026.08.13
Az utazási főszezon közepén, augusztusban a német rendőrség fokozottan fellép a sebességtúllépőkkel....
2026.08.13
Kína gazdasága veszélyes dilemmában van: a gyárak teljes kapacitással termelnek, de a belföldi....
2026.08.13
Van egy prémiumautó, amely egyszerre kínál hátsókerékhajtást, valódi luxust, legendás....
2026.08.13
A nyári szünet kellős közepén, derült égből villámcsapásként tett fontos bejelentést a Cadillac: az....