Alfa Romeo, mert a név kötelez

Az olaszok nagyon tudnak kisautót csinálni. Ereikben csordogál a dolce vita, és egy egyszerű robogóból is stílusikont varázsolnak, ugyanígy van ez az autóiknál is Fiattól Ferrari-ig. A kompakt városi kategóriában is régóta meghatározó szereplői a piacnak. Régre, bő harminc évre kell visszamenni az időbe, hogy eljussunk az Alfa 33-ig. Ami az utolsó Alfa Romeók egyike, hiszen a nyolcvanas évek végén, a 75-össel szűnt meg független, önálló gyárként az ikonikus márka, és épült be a Fiat családba. A 33-as Alfát követte a sokkal izgalmasabb és modernebb külsejű 145-ös, amiben már az azóta legendássá vált Hruska féle boxermotortól, a szintén védjegynek számító Twin Spark motorokig találhattunk bennük izgalmas szívet. A Bravo padlólemezre építkező, izgalmas erőforrásokkal is elérhető 145-ös tehát sikeres modell volt, és -hat éven keresztül-, a kétezres évek elejéig maradt is gyártásban. Aztán a formák gömbölyödtek, a világ változott, így átadta helyét a stílusikon 156-oshoz hasonló formavilágnak, a 147 személyében. Ami a nagytesó 156-nak 1998-ban sikerült (Walter de Silva munkáját dicsérve), az pár évvel később a 147-esnek is összejött, hiszen ő lett a 2001-es év autója. Utódja a Guiletta, aki már szintén nem fiatal, hiszen legidősebb példányai több mint 15 éve forgalomban vannak. Mivel én pont a 156 és 147 megjelenése idején voltam fiatal, így nekem örökre a retinámba égett a Scudetto, szóval megértem, ha valaki egy tüzesebb, pezsdítő autót keres, ami, ha egyszer összeáll, akkor biztosan sok mosolyt csal gazdája arcára.

Mutatós

Nem mondom, hogy nem dobja fel a tesztelt példányt ez a tűzpiros szín, azaz a Rosso Gulietta Solid fantázianéven futó árnyalat. Sosem felejtem, mennyire megütköztem rajta, amikor valaki azért nem vett meg egy esztétikailag, és műszakilag is tökéletes állapotban lévő autót, mert piros volt a színe, abban meg hogy néz már ki egy rendes férfiember? Én meg azt mondom, az autónak legyen színe, és a szürke árnyalatai, vagy a feketék, fehérek inkább lehangoló elemei a forgalomnak, mint egy különleges színben pompázó gépkocsi. A 147-nél ráadásul a színen túl jó a forma is, bár nekem a fészlift előtti kerekdedebb jobban tetszett. Ez jóval morcosabb kinézetű a szűkre húzott fényszórókkal, az elődhöz képest még inkább ágaskodó hátsó lámpákkal, és az élére vasalt vonalaival. Sziluettjében tökéletesen sportos, egy vagány felnivel, és szép fényezéssel a mai napig kívánatos autó benyomását kelti nem csak nekem, hanem az utca népének is. Persze ha számít ez bárkinek egy huszonéves, párszázezer forinttól beszerezhető használt autó esetében. Itt viszont jönnek a rossz hírek, hiszen a piros fényezésen rozsda is akad. Nagyon látszik, hogy nem sokat lakott garázsban, pedig a piros kifejezetten rosszul viseli ezt, és ha nem vigyáznak rá, akkor mattul, vagy egyszerűen ledobja magáról a lakkot. De az összkép még ennek ellenére is egy tüzes, sportos, talján telivér benyomását kelti, amiben a lényeg, hogy legyen tele a tank, húzzuk le az ablakot, és vigyorogjuk bele a világba, hogy mi különleges autóval járunk. Aztán persze vállaljuk ennek az árnyoldalait is, de közben mégis sokkal boldogabbak vagyunk vele, mint az átlagautós. Ez az igai olasz életérzés.

Benyomások

Az ajtót kinyitva máris látszik, hogy az az ajtóhatárolók bőven életciklusuk vége felé járnak. De nem tántorítanak el attól, hogy behuppanjak a vezetőülésbe, és egyből érzem a sportos üléspozíciót: mélyen ülök, jó tartású a sofőrülés, megvan az a tipikus alfás testhelyzet. Ahogy magam elé nézek, kicsit hiányolom a csőműszereket, de kárpótol a jó fogású kormány, ami kormányvédő nélkül még jobb lenne. A motor könnyen indul, hallható, hogy van benne kilométer, de élénken reagál a gázra, és a szelepváltással háromezres fordulat után jön a tűz, és a másik karakter. A futómű meglepően stabil, inkább sportosra hangolták, de nem zavaróan kemény. Tetszik még a kormányszög, és elég élénk a visszajelzése, ami pont jó a mérsékelten sportos kanyarvadászathoz. A fékek átlagosak, a váltókulissza viszont tönkretette a tesztkört, valószínűleg ez csak ebben a példányban ilyen rossz állapotú, de egy kulisszafelújítás mindenképpen kell majd neki. Persze aki vezetett már régi Alfát jól tudja, hogy japánosan precíz váltási érzetet egyébként sem itt kell keresni.

Ami használtan szeret elromlani

Bevallom őszintén a régi Alfák nem szépen öregszenek. A műanyagok mattulnak, és porózussá válnak, a kárpitokon is látszik a kor, egyszóval itt könnyebb kiszűrni, ha visszatekert kilométerfutású autót akarnak ránk sózni. A tesztelt motorral a leggyakoribb, és legproblémamentesebb az Alfa tulajdonlás. Ez az 1.6-os 105 lóerős motor, amiben az érzet ellenére nincs is szelepmódosítás, tehát változó vezérműtengely vezérlés. Ami azért jó, mert így nem is tud elromlani, és a motor is jobban bírja a városi hidegüzemet is, kevésbé nyűgös rá, mint a kétliteres Twin Sparkok. A gyári olajat viszont minden olasz autó megköszöni, betartva az ajánlott viszkozitást, és az olajszint ellenőrző nívópálca is jó barátunk legyen. A megvétel után kiemelten fontos a nullrevízió, tehát vezérlés, és minden folyadék lecserélése. Aztán jöhet a fék, futómű ellenőrzés, amit már előre lehet tervezni, és elosztani, hogy ne kelljen egyszerre rákölteni az autóra a vételárát. Folyamatosan lehetnek apró-cseprő elektronikai problémák, a tesztelt autóban például a csomagtérajtó nyitómechanikája makrancoskodott, de ezekkel együtt lehet élni, vagy nagy levegőt véve minden méregfogat egyenként kihúzni. Aztán a végére vagy megutáljuk az egész autót, és szabadulunk tőle, vagy vérbeli Alfásokká válunk, hiszen ha jó, akkor nagyon más, mint egy átlagos autó. Nagyon aktív klubélettel, márkatalálkozókkal, és online közösségi jelenléttel. A használt árakat nézve, párszázezer forinttól lehetünk tulajdonosa egy 147-esnek, de a képekről ígéretesnek tűnő darabokat inkább az egymilliós ársávban találjuk. A cikk megírásának pillanatában hatvan autót hirdetnek a legnagyobb kereső portálon, amiknek kétharmada benzines, és nagyon változó állapotban várják a leendő új gazdáikat. Alfa birtokláshoz szükség lesz pénzre, elszántságra, és egy kis vágyra azért, hogy más vezethessünk. Ha viszont ez megvan, akkor garantált lesz az életérzés! A kérdés, hogy ez a pont milyen hamar jön majd el, és kitart-e addig a lelkesedésünk.

További használttesztek itt.