közlekedésbiztonság

Helsinki és Oslo: nem halt meg gyalogos vagy kerékpáros

2020.03.12.

Két európai főváros, Helsinki és Oslo, jelentős áttörést ért el a gyalogosokra és kerékpárosokra vonatkozó zéró vízió célkitűzések teljesítésében. 2019-ben ugyanis egyik helyen sem halt meg gyalogos vagy kerékpáros. Mindemellett Norvégiában egyetlen közlekedési haláleset sem történt a 0-15 éves korcsoportban.

Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) 2018-as adatokon nyugvó PIN riportja szerint Norvégia rendelkezik a legalacsonyabb mortalitási mutatókkal Európában (20 közlekedési haláleset / egymillió lakos). Ez az ország érte el a legnagyobb csökkenést a halálozási rátában 2010 óta. Ebből azt a következtetést vonják le a szakemberek, hogy még egy jóléti állam is tud következetesen és jelentős mértékben tenni a közlekedésbiztonsági színvonalának további javításáért.

Vidám bringás gyermekek Helsinki és Osló városában (kép: ETSC)



Oslo-ban mindössze egy személygépjármű vezető vesztette életét, Helsinkiben 1 autós és 1 motoros halt meg a város közútjain 2019-ben. Oslo sokat küzdött a városi motorizált közlekedés csökkentéséért, mindemellett csökkentették a megengedett legnagyobb sebességet, fejlesztették az infrastruktúrát, és bevezették az úgynevezett „szív zónákat” (hjertesoner) az iskolák környékén.

Mindkét város kiemelte a sebességcsökkentés, valamint a munkába kerékpározás fejlődésben tanúsított szerepét. Helsinki városközpontja teljes egészében 30 km/órás zónává vált. Az új lakónegyed fejlesztésekben az úthálózatot már az alacsonyabb sebességekre tervezik. Más helyszíneken fekvőrendőrökkel, külön szintű gyalogos átkelőkkel, körforgalmakkal, és ehhez hasonló megoldásokkal igyekeznek mérsékelni az autósok sebességét.

Ketil Solvik-Olsen közlekedési miniszter nagy látogatása a Smedstad iskolában való indulás során (fotó: miljoagentene.no)

Antonia Avenoso, az ETSC ügyvezetője a következőket nyilatkozta:

„Európa nagyvárosai számára itt van a követendő példa a közlekedésbiztonság színvonalának javítására. Helsinki és Oslo erőfeszítései gyönyörű példája annak, hogy a Zéró Vízió nemcsak egy kijelentés, hanem egy teljesíthető célkitűzés. Következetes cselekvéssel, politikai támogatással, világos és teljesíthető célkitűzésekkel, egyértelmű felelősségi körökkel megmutatták és elérték azt, ami alig 50 éve még lehetetlennek tűnt. Bár még sokat lehet és kell dolgozni a közlekedésbiztonság színvonalának növeléséért, őszinte elismeréssel kell adóznunk ezeknek a nagyvárosoknak a hihetetlen és egyben inspiráló eredményeikért.”

Nyitókép: miljoagentene.no

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.06
Öt világbajnoki címmel évtizedeken át rekorder volt és nemcsak a Forma 1-ben vált legendává Fangio....
2025.12.06
Donald Trump amerikai elnök szerdán a Fehér Házban bejelentette, hogy jelentősen enyhíteni kívánja....
2025.12.06
A Skoda fontos mérföldkőhöz érkezett: a vállalat bejelentette, hogy a Mladá Boleslav-i gyárban....
2025.12.06
A Vision Meta Turismo ötvözi a szedánok és a SUV-ok előnyeit, és bemutatja a koreai márka következő....
2025.12.06
A kínai Dongfeng autógyártó bemutatta az eπ 007 szedán legújabb változatát, amely nemcsak hazai,....
2025.12.06
A négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte két....
2025.12.06
A vállalat megkezdi az Audi Q5 és Audi A6 modelljeihez továbbfejlesztett, 299 lóerős V6 TDI-k....
2025.12.06
A Mercedes brit pilótája egy hajszállal bizonyult a leggyorsabbnak szombaton a Forma-1-es....
2025.12.06
Szeptember óta az autópálya-matrica online megvásárlása nem kerül többe annál, mintha benzinkúton....
2025.12.06
Több millió autósnak lett volna óriási pluszkiadás az évenkénti műszaki vizsga. ..