autópálya-felújítás

Hétfőtől lezárások lesznek az M1-esen, az M3-ason és az M7-esen

2022.10.06.

Október 10-étől várhatóan november közepéig lezárások mellett újítják fel az M1-es, az M3-as és az M7-es autópályák különböző szakaszait - közölte a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF Zrt.) csütörtökön az MTI-vel.

A következő hetekben Bicske, Komárom, Kál, Gödöllő, Martonvásár, Balatonvilágos és Fonyód térségében lehet számítani terelésekre, a forgalmi sávok időszakos lezárására - ismertették.

Az MKIF Zrt. azokon a szakaszon végez felújítási munkálatokat a tél beköszönte előtt, amelyek állapota a leginkább indokolja ezt. A tervek szerint 127 ezer négyzetméter, csaknem 18 focipálya nagyságú felületre kerülhet új burkolat, ha szükséges, több rétegben is - tudatták.

A Zrt. a munkáltok szükségességét azzal indokolta, hogy így a felújítás által a téli időszakban is mindenki zökkenőmentesen használhatja majd a gyorsforgalmi utakat, és ezzel elkerülhető lesz az utak állapotának romlása is.

A cél az, hogy a munkálatok a lehető legkisebb mértékben akadályozzuk a forgalmat, ezért - ahol lehetőség van rá - éjszaka dolgoznak majd a MKIF Zrt. munkatársai - olvasható a közleményben.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.27
Több mint 9 ezer emberrel szemben intézkedtek, mert nem használták a biztonsági övet. ..
2026.09.27
Megdöbbentő jelenteteket rögzített a fedélzeti kamera, baleset lett a vége. ..
2026.09.27
Nagy lépés történt a gyalogosbarát főváros felé. ..
2026.09.27
A Ford T modell a maga idejében megbízható autónak számított. A korszak technikai színvonala miatt....
2026.09.26
A jelentős kedvezményekkel, a gazdag felszereltséggel, a kiforrott hibrid technikával és a kedvező....
2026.09.26
Neked is volt már olyan, hogy egy teljesen átlagos autót hirtelen sokkal szebbnek láttál, ha egy....
2026.09.26
Címét megvédve nyolcadik alkalommal nyerte meg a gyorsasági kamion Európa-bajnokságot Kiss Norbert....
2026.09.26
 Hamarosan teljesen bezárják a Roku Mechanik GmbH-t, amelynek központja Unterschneidheimben, Baden-....
2026.09.26
A Huawei fejlett fedélzeti rendszereire és a kínai JAC Motors gyártási kapacitására támaszkodva....
2026.09.26
Elképesztő izgalmakat hozott a bakui verseny. ..