Kína

Hiába a kínai javaslat, az EU nem enged az elektromos autók büntetővámjában

2024.09.17.

Az Európai Bizottság elutasította Kína minimumárakra vagy mennyiségi korlátokra tett javaslatait az elektromos járművek (EV) Európai Unióba történő behozatalánál - közölte múlt heti sajtótájékoztatóján az Európai Bizottság illetékes szóvivője.

Olof Gill elmondta, hogy a testület megvizsgálta, hogy e kötelezettségvállalásokat hatékonyan nyomon lehetne-e követni, és azt, hogy az ajánlatok megszüntetnék-e az EU által túlzottnak tartott kínai állami támogatások jelentette előnyöket.

Jóllehet a szóvivő hangsúlyozta, hogy a javaslatok tartalma bizalmas, leszögezte: azok egyike sem felelt meg a feltételeknek.

"Nyitottak vagyunk mindazonáltal a tárgyalásokra" - tette hozzá, aláhúzva, hogy "minden, Kína részéről érkező ajánlatnak összhangban kell lennie a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) vonatkozó jogszabályaival és érintenie kell a támogatások ügyét is".

Elmondta azt is, hogy szeptember 19-én Valdis Dombrovskis, az EU kereskedelempolitikáért felelős biztosa Brüsszelben egyeztet Vang Ven-tao kínai kereskedelmi miniszterrel.

A kínai villanyautó-gyártók állami támogatások révén szerzett versenyelőnyét az EU ideiglenes büntetővámokkal csökkenti.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.26
A Geely lelepzelte a vadonatúj, ultragyors, mesterséges intelligenciával támogatott Geely Smart....
2026.09.26
A bajor prémiumgyártó tizenötödik alkalommal áll névadó szponzorként Németország legnagyobb....
2026.09.26
A gyorsaságimotoros-világbajnokság (MotoGP) szervezői hivatalosan nyilvánosságra hozták a 2027-es....
2026.09.26
És mi köze ennek a Kékfényhez?   ..
2026.09.26
Több jármű ütközött az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán Szárligetnél, a baleset....
2026.09.26
Kétszáz új gyalogos-átkelőhellyel, számos akadálymentes villamosmegállóval és járdával, valamint....
2026.09.26
Az amerikai iskolák környékén a tanév első heteiben reggelente sokkal többen nyomkodták a....
2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....