gazdaság

Horvát munkahelyre keresnek varrómunkásokat Zalából

2013.08.30.

Újsághirdetésben és a munkaügyi központon keresztül keres zalai varrómunkásokat és kárpitosokat horvátországi munkahelyre egy osztrák járműipari cég, amely a Horvátország európai uniós csatlakozását követő magyar-horvát munkaerő-piaci nyitást kihasználva kínál állásokat.

    A feldbachi székhelyű, bőr belsőket gyártó Boxmark a Zalai Hírlapban tette közzé felhívását, amelyben varrodai tanfolyamot végzett, textilipari vagy cipész szakképzettséggel és szabászati tapasztalattal rendelkező dolgozókat keres a megyéből. Fábics Zoltán, a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának letenyei kirendeltségvezetője az MTI megkeresésére pénteken elmondta: első körben 150 magyar dolgozót keresnek a határtól mintegy 40 kilométerre fekvő Varasdra. Az első érdeklődők múlt szombaton voltak üzemlátogatáson és próbamunkán, hétfőn pedig már munkába is állhatnak.
    A múlt héten és a most pénteken tartott nagykanizsai tájékoztatók után szombaton újabb 80 ember utazik Varasdra, akik a sikeres gépi próbamunkát követően már a jövő héten munkába állhatnak. A horvát cégvezetők további tájékoztatásokat is tartanak, két hét múlva már kárpitos szakembereknek is, később pedig - a magyar dolgozókkal kapcsolatos tapasztalatok megismerése után - a legmagasabb színvonalú bőrmunkák elvégzésére ugyancsak hirdetnek munkalehetőséget.

     A kirendeltségvezető elmondta: munkatársai a helyszínen meggyőződhettek róla, hogy nagyon jó munkakörülményeket kínálnak a leendő dolgozóknak, akiket a magyarországi gyakorlattal ellentétben nem kölcsönzött munkaerőként, hanem állandó munkaszerződéssel foglalkoztatnak.

    A Varasdon elhelyezkedő dolgozók nagyjából nettó 100 ezer forint körüli összeget kapnak havonta euróban, a horvát adószabályok szerint a 15 százalékos adósávba tartoznak. A fizetésüket műszak- és teljesítménypótlékok egészíthetik ki, valamint éves szinten még csaknem egy havi plusz juttatás is jár. Fábics Zoltán azt is hozzátette, hogy varró és kárpitos betanított dolgozók, szakmunkások elég sokan vannak Zalában, a hasonlóan autóipari beszállítóként működő Eybl éppen a közelmúltban zárta be Lenti üzemét és csökkentette a dolgozói létszámot Nagykanizsán.
    A cég horvátországi üzemében jelenleg 3400 dolgozót foglalkoztatnak, de már tárgyalnak a telephely bővítéséről. Az ausztriai Jennersdorfban és Feldbachban pedig már hasonló munkakörben dolgoznak magyar munkavállalók - tette még hozzá a kirendeltségvezető.

  A Boxmark honlapja szerint a járműipar számára prémium kategóriás bőr kárpitos termékeket gyártó osztrák vállalkozás az iparágban a világ egyik vezető fejlesztője és gyártója, amely évente 14 millió négyzetméternyi kárpitos terméket állít elő.

    A Feldbachban és Jennersdorfban működő három bőrfeldolgozó és gyártó üzemén kívül 2001 óta Szlovéniában, 2005-től Horvátországban, 2011 óta Németországban is saját gyárakkal rendelkezik, idén pedig Kínában is létrehozta leányvállalatát. Termékeit nemcsak az autóipar számára készíti, de repülőgépek, hajók és vasúti kocsik belső tereiben, valamint a bútoriparban is felhasználják gyártmányait a világ számos országában.
    Horvátország július 1-jei uniós csatlakozását követően ez az első eset, hogy nagyobb létszámú magyar munkaerőt keresnek Horvátországba, köszönhetően annak, hogy a két ország között teljes mértékben megnyílt a munkaerőpiac. Annak ellenére keresnek magyarországi munkaerőt, hogy Horvátországban júliusban 18,5 százalékos volt a munkanélküliségi ráta.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.04
A Toyota is hibázhat: az amerikai Tundrák V6-os motorjaiban a gyártásból visszamaradt fémszemcsék....
2026.09.04
Lezárult az ügylet, amelyben a Czechoslovak Goup (CSG) a.s.-hez tartozó CSG Defence a. s. 36,55....
2026.09.04
A golfkocsi-ipar meglepően nagy piaccal bír, így a Fiatnak ez akár egy szokatlan sikertörténet....
2026.09.04
Az idei balatoni hajózási főszezonban a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) kompjain a tavalyinál....
2026.09.04
A Toyota Gazoo Racing mérnökei fogták a békés üzleti szedánt, kidobták belőle a gyári hajtásláncot....
2026.09.04
Komolyan veszi az Egyesült Királyságot a Chery, ugyanis egykori Nissan gyártósor mellett már saját....
2026.09.04
Több mint egy hónapos szünet után, Anglia egyik legismertebb versenypályáján folytatódik a brit F3....
2026.09.04
A világ kedvenc kisautója, a Geely E2 már a belépő PRO felszereltség esetén is 7 légzsákkal, 24....
2026.09.03
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..
2026.09.03
A rendőrség elfogta és gyanúsítottként hallgatta ki egy műszaki vizsgaállomás vezetőjét, aki....