Hyundai

A Hyundai Intrado a lényegre fókuszál Genfben

2014.02.25.

A Hyundai Motor bemutatta az Intradót, a jövőbeli mobilitási igények kielégítésére tervezett tanulmányautót. Több egyszerű formatanulmánynál: a márka azon meggyőződését demonstrálja, hogy a fejlett járműtechnológiák és az intelligens formatervezés együttesen hatékonyabban teremthetnek kapcsolatot a vezetővel és utasaival.

A 2014-es Genfi Autószalonon színre lépő Intrado létrejöttének mozgatórugója, hogy a Hyundai mérnökei újragondolták, a vásárlóknak mire lehet szüksége a jövőben, milyen elvárásokat támaszthatnak járművükkel szemben. Így született meg a könnyen kezelhető, intuitív interakciót kínáló, a felhasználók mozgalmas, aktív életstílusához rugalmasan alkalmazkodó autó koncepciója.

Az Intrado a repülőgépek szárnyának alsó, felhajtóerőért felelős felületéről kapta a nevét. A járműben felhasznált, fejlett anyagokhoz és technológiákhoz ugyancsak a légiközlekedésből merítettek ihletet – ilyen a tömegcsökkentés, a komplex kihívásokra keresett és adott, célszerű és logikus megoldások, vagy a kiváló hatásfokon működő hajtáslánc.


Az Intrado dizájnja a Hyundai 'folyékony szobrászat' formanyelvének progresszív értelmezéseként jött létre. A jármű jellegzetes alakját az áramvonalasság iránti igény határozta meg: a karosszéria mentes minden felesleges díszítéstől, a felület a lehető legegyszerűbb kialakítást kapta. A karosszériapanelek a Hyundai Motor öntödéjéből származó, különösen könnyű acéllemezből készültek.

Az Intrado utasterének kialakításában a célszerűség és az alkalmazkodóképesség volt a meghatározó szempont; a beltér fejlett anyagaival és radikális kialakításával vonja magára a figyelmet, és teremt olyan, funkcionális szépséget, amelyet rendszerint a csúcskivitelű terepkerékpároktól láthatunk. A nyílászárók szigetelései közvetlenül a központi, szénszálas vázra fekszenek fel, így az ajtók, illetve a motorház- vagy csomagtérfedél felnyitásakor feltárulnak a karbon elemek. A rendszerint elrejtett alkatrészek itt teljes pompájukban láthatók, az 'átlátszó' szellőzőnyílásoktól a szabadon hagyott vázig, amire közvetlenül erősítették az üléseket. Az élénk 'Beaufort narancs' színvilág és a nyers szénszálas felületek kontrasztja összhangban áll a jármű aktív életmódhoz igazodó küldetésével, és jól tükrözi a karosszéria visszafogott ornamentikáját.


Az Intrado ultrakönnyű szerkezete a Hyundai azon igyekezetét demonstrálja, hogy még könnyebb, még merevebb szerkezetű járműveket gyártson, amelyek ezáltal élvezetesebben vezethetők és egyszerűbben javíthatók. A központi szénszálas váz új, szabadalmi eljárás alatt álló gyártási és összeszerelési technológiák felhasználásával jött létre; ezek a technológiák együttesen alkalmazva a jövőben alapjaiban változtathatják meg az autógyártás folyamatát. A központi szerkezet merevsége és teherbírása lehetővé teszi, hogy a karosszériapanelek tetszőleges anyagból készüljenek, ami a tervezőknek nagyobb szabadságot ad, egyben leegyszerűsíti a javítási folyamatokat. A könnyű acélból készült energiaelnyelő szerkezetek még jobb ütközésvédelmi képességeket és még gyorsabb javítást tesznek lehetővé.

Az Intrado hajtását új generációs hidrogén üzemanyag-cellás hajtásláncára bízta a Hyundai. A 36 kWh kapacitású LiIon akkumulátort alkalmazó Intrado hidrogén-tartálya mindössze néhány perc alatt feltölthető, a jármű hatótávolsága akár 600 kilométer, a hajtáslánc üzemének egyetlen mellékterméke pedig a tiszta víz. A jobb teljesítmény és megnövelt hatótávolság mellett az Intrado közvetlenebb, élvezetesebb vezethetőséget is ígér, köszönhetően a tömegcsökkentésnek, valamint a hajtáslánc jobb hatásfokának.

Az Intrado a Hyundai első olyan modellje, amely a Hyundai Motor Group elnökének és vezető formatervezőjének 2013 januárjában kinevezett Peter Schreyer irányítása alatt jött létre. Schreyer elnök úr a következőket mondta az Intradóról: "A könnyed, érzéki Intrado a Hyundai márka nyílt szellemiségét és folyamatos megújulását jelképezi. Ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a Hyundai szeretné, ha ügyfelei ismét felfedeznék azt az örömöt és szabadságot, amelyet csak a személyes közlekedés adhat meg. Ezért ennyire letisztult és céltudatos ez az autó – logikus, szerethető, élhető."


A Hyundai Motor formatervező és fejlesztő részlegeinek szoros együttműködéséből létrejött Intrado formavilágáért elsősorban a Hyundai Motor európai kutatás-fejlesztési központjának (Rüsselsheim, Németország) dizájnerei a felelősek – erre utal a tanulmány kódneve, HED-9 (Hyundai Europe Design) is.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....