járműgyártás

Irán lehet a nagy autógyárak újabb paradicsoma

2016.01.28.

Az Irán elleni szankciók feloldásával új növekedési piacot találtak maguknak a világ nagy autógyárai. Hírügynökség jelentése szerint csütörtökön aláírták azt a szerződést, amelynek értelmében közös autógyárat hoz létre Iránban a PSA Peugeot Citroen és iráni partnere.

A franci gyártó iráni partnerével, az állami Iran Khodroval alapít vegyesvállalatot autók gyártására. Az új üzemben évente 200.000 autót akarnak gyártani. A csütörtöki időzítés sem véletlen, Irán elnöke Hassan Ruhani üzletemberek társaságában éppen Párizsban tárgyal. Az AFP szerint az autógyártás újraindítása mellett a repülőgép ipar is téma, Irán azt tervezi, hogy öreg repülőgépet Airbus típusú járművekre cseréli.

Forrás: automobilwoche.de

Az automobilwoche.de közben arról számolt be, hogy a Daimler is hevesen érdeklődik az iráni piac után. Autógyár létesítéséről egyelőre nem tud az internetes portál, azt azonban határozottan állítja, a Mercedes haszonjárművei már az idén megjelenhetnek Iránban.

Ferdinand Dudenhöffer, a CAR-Insitut vezetője úgy vélekedik, egyelőre csak becsülni lehet az iráni piac új autó felvevő képességét, nem esik azonban messze az igazságtól, hogy a következő években 3 millió új autó is eladható lesz Iránban. Dudenhöffer a német autógyárak várakozásait lehűtve azt közölte, Iránban elsősorban a PSA Peugeot Citroen, a Renault és a Suzuki számíthat sikerekre, mivel ezek a gyárak az Irán-ellenes szankciók idején is kapcsolatban voltak az állami Iran Khodro céggel.

Tavaly egyébként pontosan 1  millió új autót helyeztek üzembe Iránban, szakértők az idén 1,2 millióval számolnak. 2020-ra ez a szám évi 1,6 millióra emelkedhet.

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
Balesetet szenvedett balesetet a száguldó sofőr, a közterületi térfigyelő-kamerarendszer is....
2026.11.08
A BYD luxusmárkája, a Yangwang új sebességi világrekordot állított fel, ezzel a teljes autóipart is....
2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....
2026.11.08
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.08
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.08
Az idei versenyhétvégén szerződést hosszabbított a brazil pályával a sorozat. ..
2026.11.08
Újabb modellel bővül az ukrán hadsereg amúgy is rendkívül sokszínű drónparkja: ezúttal egy kétéltű....
2026.11.08
A gödöllői versenyző hamar összeismerkedett a vb-ről származó, csúcstechnikájú Rally1-es....
2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....