elektromos autók

Japán gyártók: közös elektromos töltőhálózat-fejlesztés

2013.07.30.

A Toyota Motor Corporation, a Nissan Motor Co. Ltd., a Honda Motor Co. Ltd. és a Mitsubishi Motors Corporation bejelentették együttműködésüket az elektromos hajtású járművek (PHV-k, PHEV-k és EV-k*) töltőberendezéseinek rendszerbe állítása és egy töltőhálózat kiépítése érdekében, amely kényelmesebbé teszi a japán autósok közlekedését.

E lépés annak felismeréséből adódott, hogy az elektromos hajtású autók töltő infrastruktúrájának gyors kiépítéséhez támogatásra van szükség. A japán kormány segítsége mellett a négy autógyártó is részt vállal a töltő létesítmények telepítési költségéből. Emellett közösen dolgoznak egy kényelmesen használható és mindenütt elérhető töltőhálózat kiépítésén, olyan vállalatokkal együtt, amelyek már eddig is kínáltak ilyen szolgáltatást, s amelyekben a négy autógyár már korábban is tulajdonrésszel bírt.

Japánban jelenleg mintegy 1700 gyorstöltő és több mint 3000* normál feltöltő pont működik, ám ez kétségtelenül kevés. Emellett a már meglévő szolgáltatások közti koordináció javítására is szükség van a jobb szolgáltatás érdekében. A kormány bejelentette, hogy környezetvédelmi célkitűzéseinek megfelelően a 2013-as pénzügyi évben 100,5 milliárd jennel támogatja a töltőlétesítmények telepítését, hogy felgyorsítsa a töltőhálózat kiépítését, segítve ezzel az alternatív energiaforrásokat felhasználó elektromos autók szélesebb körű elterjedését. E jelentős támogatás mellett a négy autógyártó ezentúl közösen dolgozik a töltőberendezések telepítésén. Az eddigi gyakorlat szerint az autógyárak önállóan, külön-külön jelölték ki a töltőállomások lehetséges helyszíneit. Mostantól azonban együttműködnek e téren, hiszen

a feltöltő infrastruktúra a közösség érdekeit szolgálja; ráadásul a feladatot gyorsan meg kell oldaniuk, hiszen a támogatás csak korlátozott ideig áll rendelkezésre.

Napjainkban háromféle feltöltés van szokásban: az alaptöltés, amikor az autó akkumulátorát magánházak vagy lakóparkok garázsaiban töltik fel; a célállomásnál elvégzett töltés, amikor bevásárlóközpontokban vagy éttermekben töltik fel az akkumulátort a hazautazáshoz; és az út közben elvégzett töltés, aminek helyszíne jellemzően egy-egy gyorsforgalmi út szervizállomása, egy út menti pihenő (michi no eki), benzinkút vagy kiskereskedés. A célállomásnál vagy út közben végzett töltés esetén – hosszabb tartózkodás esetén – megfelelő lehet a normál töltés is, a rövidebb pihenők idején pedig gyorstöltés szükséges.

A PHV-k és PHEV-k kihasználhatóságát nagyban javítaná a sűrűbb töltő hálózat, hiszen ezáltal maximálisan kihasználható e járművek elektromos üzemmódja, vagyis jelentősen csökkenthető az üzemanyag-fogyasztásuk. Az emissziómentes, tiszta vezetései élményt kínáló EV-k a kiterjesztett feltöltő hálózat révén sokkal hosszabb utazásokra is használhatók lennének.

A megállapodás értelmében a négy vállalat közös projektbe kezd a következő területeken:

1. Töltőberendezések telepítésének támogatása Japánban
  Már készülnek a tanulmányok a normál töltők számának 8 ezerre, és a gyorstöltők számának 4 ezerre növeléséről. A normál töltők kereskedelmi létesítményekben (nagyobb bevásárlóközpontokban, önkiszolgáló üzletekben és családi éttermekben) kapnának helyet, így töltőállomásként szolgálhatnak a célállomásnál vagy út közben elvégzett töltéshez, amikor az autós hosszabb időre állítja le járművét. A gyorstöltők elhelyezésére a rövid kiállásokra használatos helyszínek (pl. autópálya-pihenők, kisboltok és benzinkutak) jelentik az ideális helyszínt.

2. A töltőberendezések beszerelésének támogatása a felszerelési és karbantartási költség egy részének ideiglenes átvállalásával

3.    Töltő infrastruktúra kiépítése, aminek révén a PHV-k, PHEV-k és EV-k tulajdonosai kényelmesebben használhatják járműveiket
  Minden autógyár szerzett már tulajdonrészt olyan vállalatokban, amelyek jelenleg is kínálnak elektromos töltő szolgáltatást (Japan Charge Network Co. Ltd., Charging Network Development, llc és Toyota Media Service). E cégek együttműködésével egy sokkal praktikusabban és kényelmesebben használható töltőhálózat hozható létre. Ennek köszönhetően például az is lehetővé válna, hogy egy autós bármelyik állomáson ugyanazzal a kártyával töltse fel autójának akkumulátorát.

4. Együttműködés a kormányhivatalokkal és a helyi hatóságokkal
Az elektromos hajtású járművek ösztönzően hatnak az alternatív energiaforrásokkal kapcsolatok kezdeményezésekre. A kormány célja, hogy az ilyen autók egyre nagyobb számban jelenjenek meg az utakon, s hogy a 2020-as újautó-eladási statisztikákban a PHV-k, PHEV-k és EV-k értékesítése már 15-20 százalékot tegyen ki. A négy autógyártó határozott szándéka a még inkább felhasználóbarát feltöltő infrastruktúra kifejlesztése egy olyan társadalom kialakítása érdekében, amely a lehető legnagyobb számban használ elektromos hajtású autókat.

*1 Plug-in hybrid járművek (PHV); plug-in hybrid elektromos hajtású járművek (PHEV), elektromos hajtású járművek (EV).
*2 A Toyota, Nissan, Honda és Mitsubishi vállalatoktól gyűjtött adatok alapján.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....