elektromos autó

Két év alatt 15 százalékkal csökkent a villanyautók ára az USA-ban

2024.08.13.

Még mindig többe kerülnek, mint a belső égésű motorral üzemelők, de legdrágább elemük, az akkumulátor ára továbbra is csökken – áll a MarketWatch amerikai gazdasági hírportál jelentésében.

Idén júliusban átlagosan 56,37 ezer dollárt (20,3 millió forint) fizetett egy elektromosautó-vásárló az Egyesült Államokban, ami körülbelül 17 százalékkal több egy hagyományos autó 46,64 ezer dolláros átlagos költségénél. Az elektromos autó ára azonban tavalyhoz képest 2,6 százalékkal, 2022 júniusához képest pedig 15 százalékkal csökkent elsősorban az egyre olcsóbb akkumulátorok miatt.

Az amerikai energiaügyi minisztérium számításai szerint az elektromos gépjárművek lítium-ion akkumulátorának ára 90 százalékkal esett 2008 és 2023 között, ami a technológiai fejlesztéseknek és az olcsóbb termelésnek az eredménye.

Az elektromos járművek ára a közeljövőben várhatóan tovább csökken. A Goldman Sachs elemzői arra számítanak, hogy az akkumulátorárak jövőre 40 százalékkal lesznek alacsonyabbak tavalyhoz képest, jelentős részben az újrahasznosítási technológiák alkalmazása révén. A Goldman szakértői korábban azt mondták, hogy 2040-re az akkumulátorok előállításához szükséges fémek csaknem 50 százaléka újrahasznosításból származik.

A második negyedévben az Egyesült Államokban gyártott autók csaknem 8 százaléka volt elektromos.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is! 

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.26
A jelentős kedvezményekkel, a gazdag felszereltséggel, a kiforrott hibrid technikával és a kedvező....
2026.09.26
Neked is volt már olyan, hogy egy teljesen átlagos autót hirtelen sokkal szebbnek láttál, ha egy....
2026.09.26
Címét megvédve nyolcadik alkalommal nyerte meg a gyorsasági kamion Európa-bajnokságot Kiss Norbert....
2026.09.26
 Hamarosan teljesen bezárják a Roku Mechanik GmbH-t, amelynek központja Unterschneidheimben, Baden-....
2026.09.26
A Huawei fejlett fedélzeti rendszereire és a kínai JAC Motors gyártási kapacitására támaszkodva....
2026.09.26
Elképesztő izgalmakat hozott a bakui verseny. ..
2026.09.26
A Geely lelepzelte a vadonatúj, ultragyors, mesterséges intelligenciával támogatott Geely Smart....
2026.09.26
A bajor prémiumgyártó tizenötödik alkalommal áll névadó szponzorként Németország legnagyobb....
2026.09.26
A gyorsaságimotoros-világbajnokság (MotoGP) szervezői hivatalosan nyilvánosságra hozták a 2027-es....
2026.09.26
És mi köze ennek a Kékfényhez?   ..