kínai

Kiborult Kína – nő a feszültség az elektromos autók vámja miatt

2024.06.13.

A kínai kereskedelmi minisztérium, valamint a külügyminisztérium kifogásolta és élesen bírálta az Európai Uniónak a kínai elektromos autógyártókra vonatkozó büntetővám-tervezetét, egyben ellenintézkedéseket ígért.

"Peking fokozott figyelemmel fogja kísérni az európai fél további eljárását, és határozottan megtesz minden szükséges intézkedést a kínai vállalatok jogainak és érdekeinek védelmében" - jelentette be szerdán a kereskedelmi minisztérium szóvivője, hozzátéve, hogy Kína nagyon elégedetlen az Európai Unió magatartásával.

Az Európai Bizottság szerdán hozta nyilvánosságra a Kínából importált, teljesen elektromos autókra vonatkozó intézkedés-tervezetet, amely jelentős büntetővámokat vetne ki a Kínában gyártott elektromos járművekre, gyártónként eltérő mértékben.

A kínai kereskedelmi minisztérium szerint a közzétett tervezetben szereplő álláspontnak nincs semmilyen ténybeli vagy jogi alapja. Szerintük a bizottság protekcionista magatartást tanúsít, amely feszültséget okoz, és megzavarja a járműipar globális ellátási láncát.

Lin Csien, a kínai külügyi tárca szóvivője szerdán úgy nyilatkozott, hogy az Európai Uniónak a kínai elektromos járművekre vonatkozó szubvencióellenes vizsgálata "tipikus protekcionizmus". Szerinte a kivetett vámok nemcsak a piacgazdasági elveket és a nemzetközi kereskedelmi szabályokat, hanem Európa saját érdekeit is sértik.

"Sürgetjük az Európai Uniót, hogy tegyen a szabad kereskedelem támogatásért, és a protekcionizmus elleni elkötelezettségének megfelelően működjön együtt velünk a két fél közötti átfogó gazdasági és kereskedelmi együttműködések fenntartása érdekében" - mondta Lin. Leszögezte, hogy a protekcionizmusnak nincs jövője, és a nyílt együttműködés a helyes út.

"Kína minden szükséges intézkedést meg fog tenni, hogy határozottan megvédje törvényes jogait és érdekeit" - jelentette ki.

Az uniós vámok tervét Kínán kívül többen is bírálták: szerdán több német autógyártó kifogásolta a tervet. Nyilatkozataikban egyebek közt jelezték, hogy "a protekcionizmus veszéllyel jár", és "egy ilyen döntés negatív hatásai felülmúlnák a lehetséges előnyöket".

Nagy Márton magyar nemzetgazdasági miniszter szerdán közleményben tájékoztatott arról, hogy a magyar kormány nem ért egyet a büntetővámokkal. Hangsúlyozta, hogy a protekcionizmus nem megoldás, helyette együttműködésre és szabad piaci versenyre van szükség.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.18
A vonatok késését több mint 3 százalékpontnyival tudta csökkenteni a vasúttársaság tavaly, és az a....
2026.01.18
A Ford EV osztályának vezetője szerint úgy lehet legyőzni a kínaiakat ár kérdésében, hogy a....
2026.01.18
A hat vadonatúj Hilux nyers tempója megfelelő volt, de a csapat legjobbja, a kalandos versenyt futó....
2026.01.18
Megnyitotta ezredik útvonalát a Wizz Air, a légitársaság jelenleg 200 célállomást köt össze több....
2026.01.18
2025 végén a Chery TIGGO7 megszerezte az ötcsillagos biztonsági értékelést- a legmagasabb....
2026.01.18
A BMW M GmbH sorozatban tizennegyedik rekord évét zárta: a teljesítményre optimalizált modelleket....
2026.01.18
Hosszú évek után újra lehet korcsolyázni a Balaton jegén, Tóbiás és Balambér kalandjában mutatjuk a....
2026.01.18
Forgalomkorlátozást és más, rendkívüli intézkedéseket vezetett be Szarajevó vasárnaptól a sűrű....
2026.01.18
A meteorológiai előrejelzések alapján vasárnap estétől újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok....
2026.01.18
A Las Vegasban megnyílt CES 2026 elektronikai kiállításon az Autoliv és a Tensor vállalatok....