elektormos autó

Kínában már van villany-SUV-ja a Fordnak

2019.06.29.

Európában leépít, Kínában feltör a Ford. Mi több, máris bemutatták első teljesen elektromos városi crossoverüket az ázsiai piacon, 360 kilométeresre ígért hatótávval.

Noha volt már emissziómentes villanyautója a Fordnak a Focus Electric személyében, az csak nagyon kis példányszámban készült és meglehetősen korlátozottan lehetett hozzáférni. Most bemutatkozott a Ford Territory tisztán elektromos városi crossover, ami már sorozatgyártásban fog készülni, azonban kizárólag a kínai piac számára. A Territory igazából nem más, mint egy átjelvényezett Yusheng 330, amit a Jiangling Motors-szal közösen fejlesztett és gyárt majd az év második felétől a Ford.

NEDC-ciklus szerint állítólag akár 360 km hatótáv is adódhat egyetlen töltéssel, a célcsoportja pedig a nagy városokban élő családok lesznek. A kínai piac sajátossága, hogy nem fukarkodnak a képernyőkkel: a Territoryban is 10,25-colos digitális műszercsoport, és 10-colos központi infotainment kijelző dolgozik majd szériaként. Lesz benne ráfutás-segéd, automatikus távolsági fényszóró kapcsolás és táblafelsimerő is. A Fordnak egyébként nagyratörő tervei vannak az ázsiai országban. A következő három évben több mint 30 új és továbbgondolt modellt szeretnének odaát bemutatni Ford és Lincoln néven.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....