Mercedes-Benz EQ

Kizöldülve – Mercedes-Benz EQB 350 4MATIC

2022.09.04.

Ritkán van alkalmunk megvizsgálni egy autó tudását dízel alapmodellként és villanyos csúcsmodellként, de a Mercedes-Benz gondoskodott róla, hogy ezt most megtehessük a GLB-EQB párossal.

Egy éven belül másodszor járt nálam a Mercedes-Benz MFA, azaz A-osztályos padlólemezére épülő, de már hétüléses SUV-ja, amit hagyományos modellként GLB-nek neveznek, de átmentették családbarát mindenesként a villanyos korszakba is EQB néven. Nem állítom, hogy túlságosan megragadott volna az első tesztautó, ami egy alapmodell volt, alapdízellel, de most újra visszatért bizonyítani, már teljesen elektromosként, és a felszereltséggel sem spóroltak ezúttal.

Mivel nem a Mercedes kínálat egyik alappillérjéről beszélünk, amilyen az E- vagy az S-osztály, ezért nyilvánvalóan nem szántak önálló villanyos padlólemezt az EQB-nek. Inkább a megúszósabb, de mindenképp olcsóbb átalakítós módszert választották, ahol a padlólemez marad, de dízel és tank helyett már villanymotor és akkumulátor dolgozik a lemezek alatt. Ugyanakkor egyáltalán nem vették félvállról a villanyos optimalizálást. Már a hátsó lökhárító apró diffúzor elemei is árulkodnak róla, hogy itt bizony mérnöki munka történt.

Igyekeztek megannyi módszerrel, egy sokkal simább homlokfallal – persze hűtőrács nélkül –, és aero felnikkel csökkenteni a légellenállást. Ezáltal nem csak kellően modern külsőt kölcsönöztek ennek a bumfordi hétüléses öszvérnek, de tényleg lenyűgöző kigurulási teljesítményt, ami egy villanyautó esetében komoly megspórolt hatótávot jelenthet, ha ügyesen kihasználjuk. Ráadásul az elől-hátul összekötött lámpatestek és az újragondolt AMG felnik döbbenetesen jól állnak neki.

Igen, tesztautónk egy AMG Line változat volt, ami már alcantara üléseket és vörössel varrott műszerfalat kap az utastérbe, de azt például nehezemre esett elfogadni, hogy elektromosan állítható ülések vagy távolságtartós tempomat nem fér bele a 30 milliós vételárba. Extrákkal együtt ugyanis ennyibe kerül az EQB tesztautónk, ami erős ugrás a korábbi 14 milliós, dízel GLB tesztautóhoz képest, hiszen az EQB esetében ugyanarról a legalsó polcról kellett válogatnia a mérnököknek, már, ha az anyaghasználatot vesszük.

Mercedes szinten továbbra sem mondható finomnak ez az utastér, itt-ott azért találkozhatunk hanyag hézagokkal, vagy olcsó betétekkel. Persze, továbbra is érezni azt a belső finomságot, amit csak egy Mercedes tud, és a villanyos változat esetében sikerült a kapacitív működést is a következő szintre emelni. Ahogy a modern prémium villanyautóknál már-már elvárt, az EQB is reagál mindenre maga körül. Például, ha lassít előttünk valaki, elkezd automatikusan visszatermelni és lassítani. És arra sem emlékszem, hogy az alapmodellnek ennyire döbbenetesen finom futóműve lett volna. Varázsszőnyegként repített át Budapest legkátyúsabb útjain is az EQB. Nem is tudom, hogy mikor éreztem ilyet utoljára.

Ráadásul egy újabb olyan villanyos teszthetet tudhattam le, amikor egyszer sem kellett töltenem. Nálam a 350 4MATIC csúcsváltozat járt, aminek 420 kilométeres hatótávot ígérnek gyárilag, és ebből kb. 390 kilométert spórolás nélkül is tudott teljesíteni, hiszen csak néha kellett klímázni a teszthét során. Mindez szép teljesítmény, ha hozzávesszük, hogy egy 292 lóerős hajtásláncról van szó, ami tényleg képes térugrásra, zseniális villany-erőhang kíséretében. Gyári adat 6,2 másodperc alatt van százon, és még mindig egy hétüléses családi autóról beszélünk. Azt is értékeltem, hogy a gyárilag megadott 18,2 kWh-s fogyasztást nem kihívás elérni vele, sőt, nyugodt városi közlekedéssel, klíma nélkül, ez alá is be lehet kúszni, ami szinte példa nélküli egy olyan autónál, ami nem dedikált villanyos padlólemezre épül.

Összességében meglepő módon szinte semmit sem lehetett érezni abból, hogy egy átalakított villanyautóról van szó, és nem olyanról, amit az elejétől elektromosnak terveztek. Könnyed, a környezetére reagáló és alacsony fogyasztású villanyautót fejlesztett a Mercedes-Benz az EQB-val, ami egy hagyományos modell használhatóságát kínálja az utastérben, akár egy harmadik üléssorral, és ez utóbbi lehet az igazi ütőkártyája ebben a méretben. Illetve a sokat említett belső finomság, amit csak egy Mercedes képes nyújtani. Úgy hiszem, hogy a Mercedes új hétüléses SUV-ja most került csak fel igazán a térképre.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....