Afeela

Kompakt lesz a Sony harmadik autója

2024.02.25.

Még odébb van az első Sony modell legördülése, de máris beavattak minket 2028-as terveikbe.

Egyre több tech iparból érkező cégóriás száll be az autógyártásba, köszönhetően a villanyhajtások elterjedésének. Ott van például a Xiaomi, amelyik a több mint ígéretes SU7 sportszedánnal próbál szerencsét, de elsők között jelentkezett be a Sony is. Sokáig keresték a megfelelő társat terveikhez, sokáig a szomszédos Steyr gyár is szóba került, de végül a Hondával közösen kezdik meg az Afeela projektet. A Sony és a Honda együttműködése Ohioban, az Egyesült Államokban fogja 2026 első negyedévétől gyártani az első szedánjait, míg 2027 első negyedévében a Vision-S 02 koncepció által előrevetített SUV érkezhet meg a gyártósorokra.

Ez a két modell tehát már ismert volt, de a Sony ígért egy harmadik elektromos autót is, amiről most derültek ki további információk. Nem sokkal azután, hogy a General Motors és a Honda közös, megfizethető villanyautós projektje kudarcba fulladt, úgy tűnik, hogy a Sonyval közösen hoznák létre az új belépőmodellt, ami egy megfizethető, C-szegmensbeli kompakt lenne. Azonban erre a modellre egészen 2028 második feléig várnunk kell. Noha nagyon távolinak tűnik az időpont, manapság egyre megszokottabb, hogy a gyártók ennyire előrevetítve tesznek ígéreteket az érkező modelljeikről.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..
2026.09.20
Olykor 25–30 év gyakorlás sem elég, hogy valaki Takumi lehessen, és a rendszeres vizsgák is komoly....
2026.09.20
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Kérdés a tizedeshez. ..
2026.09.20
A Központi Statisztikai Hivatal és a Hasznaltauto.hu legfrissebb, augusztusi közös statisztikája....
2026.09.20
Nemcsak az amerikai autók, hanem a kamionok is más, markáns koncepciót képviselnek az európaival....
2026.09.20
A Magyar Suzuki és az Ipsos országosan reprezentatív kutatása szerint a magyar közlekedők többsége....
2026.09.20
Egy töltéssel a csehországi gyártól Amszterdamig ment az elektromos SUV. ..
2026.09.20
Szeptember 21-től, hétfőtől forgalomkorlátozásra kell készülni az Erzsébet híd két budai lehajtóján....
2026.09.20
A modern Superb négy generációjából világszerte közel 1,8 millió járművet adtak át az ügyfeleknek. ..
2026.09.20
A svéd autógyártó, a Volvo bejelentette, hogy 2027. március 1-jén bezárja stockholmi irodáját a....