Lexus RC F

Könnyebb, erősebb a frissített Lexus RC F

2019.02.21.

Könnyed, ám annál áthatóbb változásokkal kezdi a 2020-as modellévet a Lexus sportkupéja. Rögtön két változat érkezik, az egyik bitang hátsó szárnnyal.

Nem sokkal a faceliftes Lexus RC után máris itt az F, azaz a sportváltozat felfrissített változata is. Ahogy az alapmodellnél, itt is egybeolvadtak a fényszórók és egyértelműbbé váltak a vonalak, ám az F sokkal vadabb lökhárítókat kap, bitang légbeömlőkkel, és a limitált Track Edition esetében széles szárnnyal. Keményítettek a futóművön és közvetlenebb kormányzást ígérnek a japánok, ám a legfontosabb talán, hogy megmaradt az 5,0 literes szívó-V8, ami alig változott: mindössze 5 lóerővel lett erősebb, így 472 lóerőt teljesít. Változatlan a nyolcfokozatú automata váltó is, ami mostantól hosszabb fokozat-kiosztást kap, illetve szériaként jár a rajtelektronika és a Michelin Pilot Sport 4S abroncsszett.

Míg az alap F-modell bárki számára elérhető lesz, addig a korábban említett Track Edition csak limitált darabszámban érkezik. Ami igazán különlegessé teszi, hogy a gyári IMSA és Super GT versenycsapatok segítégével hangolták, szénszálas kötényt és szárnyat aggatak rá a jobb leszorítóerő érdekében, míg a szénszálas tetőt a jobb tömeg-elosztás eléréséhez vetik be. Összesen 80 kilóval könnyebb a faceliftes RC F elődjéhez képest. A kipufogórendszer titánium, az akár 19-colos BBS könnyűfém felnik mögött Brembo fékek dolgoznak. A Lexus sportkupé gyártása az év második felében kezdődhet meg.



 

Forrás: 
Lexus

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
Elismerően nyilatkoztak a Forma-1-es versenyzők a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadik Andrea Kimi....
2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....
2026.11.03
Megkezdődött a bécsi Ringstraße fokozatos átalakítása. A cél, hogy a gyalogos- és kerékpáros-....
2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....