körforgalom

Körforgalom épül a 71-es főúton Balatonfürednél

2022.03.19.

Körforgalom épül a 71-es számú főút Balatonfüredre bevezető szakaszán, a fejlesztésnek köszönhetően biztonságosabbá válik a város közlekedése - hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szombaton Balatonfüreden, sajtótájékoztatón.

MTI/Vasvári Tamás

Elmondta, hogy a jelzőlámpás körforgalom, amely a forgalmat a vasút alatt vezeti majd át, a tervek szerint 2024-re épül meg, a közbeszerzés függvényében 300-600 millió forint közötti összegből. A közlekedésfejlesztési beruházások amellett, hogy javítják az életminőséget, megalapozzák a térség gazdasági fejlődését - hangsúlyozta a miniszter.

Míg 2010-ben kevesebb mint 1300 kilométer volt a magyar gyorsforgalmú hálózat hossza, mára több mint 1900 kilométer. Fontos cél, hogy minden megyeszékhely autópályán keresztül megközelíthető legyen - húzta alá.

A Balaton északi partjának jobb megközelíthetősége érdekében bővítették az M7-es autópályát és a 710-es főút csomópontját is - idézte fel.

A kivitelezés alatt álló Veszprém déli elkerülő munkálatainak első üteme tavaly befejeződött, a litéri és a füredi csomópont között 7 és fél kilométeren bővítik a 8-as számú főutat. Tavaly év végén írták alá a 8-as és 82-es főút közötti négysávos út kivitelezési szerződését, az új völgyhíd terve is készül, valamint zajlik a 8-as főút Herend és Devecser közötti szakasz négysávosításának tervezése – ismertette.

Kontrát Károly, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy a lakosság kérésének eleget téve kezdeményezte a körforgalom megépítését. A nyári szezonban nagyon forgalmas ez az útszakasz, így különösen indokolt a biztonságot szavatoló körforgalom megépítése - húzta alá.

Bóka István, Balatonfüred fideszes polgármestere azt hangsúlyozta, hogy a leendő körforgalom azon túl, hogy biztonságossá teszi a közlekedést, összeköti az északi és déli városrészt.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....
2026.11.04
Az Audi A6 allroad sokoldalúságot, kényelmet és magabiztos irányíthatóságot kínál intelligens....
2026.11.04
Egy évszázaddal az utolsó Aeroexpress-hidroplán távozása után ismét vízirepülőgép hajtott végre....
2026.11.04
Brutális szigorítás jön az autópályákon.   ..
2026.11.04
 A vadonatúj CUPRA Raval bekerült az Év Autója 2027 díj hét döntőse közé. A Barcelonában tervezett....