Sony

Közös villanyautón dolgozik a Sony és a Honda

2022.06.23.

Két, a maga területén rendkívül sikeres és fejlett cég egyesíti most erejét, hogy odacsapjanak a villanyautó piacnak pár év múlva.

Korábban is lehetett hallani pletykákat, mi szerint komoly szándékai vannak a Sonynak, hogy belépjen az elektromos autók piacára. Egy ideje társat is keresnek ezen törekvésükhöz, és sokáig úgy tűnt, hogy az osztrák Steyr lesz a befutó. Most mégis úgy tűnik, hogy egy nagyobb halat sikerült befognia a Sonynak, hiszen hivatalosan bejelentették, hogy a Hondával közösen fejlesztenek és gyártanak villanyautókat 2025-től. Az új együttműködés Sony Honda Mobility Inc. néven fut majd, amit 2022 végén be is jegyeznek majd 50-50 részesedéssel.

Az új céggel szeretnék egyesíteni a Honda élvonalbeli tudását környezetvédelem és biztonságtechnika szempontjából, valamint hasznosítani annak gyártókapacitását és kereskedés hálózatát, míg a Sony részéről a fejlesztések digitális, hálózati része érkezne, valamint a szenzorok, és egyéb telekommunikációs eszközök. Persze, a szórakoztató elektronikáért is a Sony felelne, hiszen ez a főprofiljuk. Szóval összességében a Honda adja az autóipari hátteret, a Sony a technológiait, ami egy elég párosításnak tűnik a digitalizálás és villanyosítás felé ölés léptekkel lépdelő autóiparban.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.26
Az osztrák MI-rendszer célja az ASFINAG  (Osztrák Autópálya Fenntartó) és az ÖAMTC (Osztrák Autklub....
2026.07.25
Alig heverte ki az autóipar a koronavírus-járványt követő félvezetőhiányt, máris újabb verseny....
2026.07.25
Augusztus 1-jétől tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés, Budapestről még több település....
2026.07.25
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.25
Nagy port kavart állítás a Nintendo-szakértőtől.     ..
2026.07.25
A rendőrök rövid időn belül véget vetettek egy 24 éves helyi férfi ámokfutásának - írja honlapján a....
2026.07.25
Detroitban két teherautó-parkolóban önvezető drónok figyelik a levegőből, hány hely maradt szabadon....
2026.07.25
A Lhyfe és a Messer új szintre emeli együttműködését: tízéves szerződés és 30 százalékos Messer-....
2026.07.25
Oktatási, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységével mutatkozik be a Széchenyi István....
2026.07.25
A Geely Cyan Racing csapatban és egyéniben is győzelemmel zárta a TCR World Tour idei szezonjának....