BMW XM

Label Red néven jön a még erősebb BMW XM

2022.10.19.

Mindössze egyetlen képet osztottak meg a még erősebb, még drágább BMW XM változatról, ami vörös címke néven érkezik.

Noha volt néhány fontos leleplezés a héten, a híreket leuralta a BMW XM érkezése, ami a második olyan autó lesz a bajorok kínálatában az M1 után, amit kizárólag az M-részleg fémjelez. Azonban az M1-től merőben más modell lesz az XM, hatalmas tömeggel, még nagyobb vesékkel, egy bitang erős plug-in hybrid hajtáslánccal. Azonban a BMW itt nem állt meg. Azoknak, akik 644 lóerő és 800 Nm nyomaték nem lenne elég, azoknak érkezik 2024-ben az XM Label Red változata, 738 lóerővel és 997 Nm nyomatékkal.

Egyelőre mindössze egyetlen képet osztott meg a BMW a különleges változatról, amin jól látszik, hogy miért kapta a Label Red elnevezést. A szokásos matt arany betéteket vörösre cserélik majd, míg az autó alapszíne a fekete lesz. Ugyanez a szín kombináció köszön vissza a felniken is. Egy biztos: ha az alapmodell 4,1 másodperc alatt gyorsul állóhelyzetből 100 km/h-ra, akkor a Label Red valószínűleg már képes lesz akár 4 másodperc alatt is megtenni ezt, ami elképesztő egy utasokkal akár majdnem 3 tonnát is nyomó városi terepjárótól.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Egy évszázaddal az utolsó Aeroexpress-hidroplán távozása után ismét vízirepülőgép hajtott végre....
2026.11.04
Brutális szigorítás jön az autópályákon.   ..
2026.11.04
 A vadonatúj CUPRA Raval bekerült az Év Autója 2027 díj hét döntőse közé. A Barcelonában tervezett....
2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....