közlekedésbiztonság

Lassítanak a franciák

2018.10.28.

Jelentős sebességcsökkentő intézkedés bevezetését fontolgatja a francia kormány.

 

Évről évre folyamatosan növekszik a halálozási ráta, ezért a közlekedésbiztonság prioritást élvez a kormány számára, amely a másodrendű, kétirányú, középső elválasztó sáv nélküli utakon 80km/órára szeretné csökkenteni a sebességet.

Miért szükséges 80km/órára csökkenteni a sebességhatárt a másodrendű utakon?

Még tavaly decemberben a Közlekedésbiztonsági Bizottság egy teljes dokumentációt nyújtott be annak érdekében, hogy meggyőzze a prefektust, hogy a sebességhatárt 80km/órára csökkentsék a másodrendű, kétirányú forgalmú, középső elválasztó sáv nélküli utakon. Ennek legfőbb oka, hogy Franciaországban a gyorshajtás a közúti halálozás vezető oka, amely 2016-ban a halálos balesetek 32%-áért volt a felelős. Szomorú statisztikai adat, miszerint 2016-ban 1911 halottal a halálozások 55%-a a másodrendű utakon történt.

Lázasan készülnek a lassulásra (forrás: Sebastien Bozon)

 

Fentiek megoldása érdekében a francia Közlekedésbiztonsági Bizottság szerint a sebesség csökkentése 80km/órára tartósan csökkentené a halálozási arányt a francia utakon. A döntéslőkészítő dokumentációban a Közlekedésbiztonsági Bizottság kiemeli a sebességcsökkentés előnyeit:

  • A féktávolság csökkenése (90km/óránál 81 méter, míg 80km/óránál 64 méter)
  • A károsanyag-kibocsátás 30%-os csökkenése
  • 120 eurónyi üzemanyag megtakarítása 1 év alatt.

400 emberélet évente... megéri? (forrás: express.co.uk)

Ezenkívül a Bizottság kihangsúlyozza, hogy a sebesség csökkentésének nincs jelentős hatása az utazási időre:

  • 45 másodperccel 10 km-es utazás esetén,
  • 2 perccel egy 25km-es utazás esetén, és
  • alig 3 perccel egy 40km-es úton.

A 80km/órára történő sebességkorlátozást illetően a másodrendű utakon, Edouard Philippe miniszterelnök megerősítette, hogy személyes ügyének tekinti ennek az intézkedésnek a támogatását. Az intézkedés egyértelmű előnyei ellenére a nyilvánosság nem fogadja jól ezt a döntést. Sőt, az interneten számos petíció kering, hogy megakadályozzák az új, 80km/órás sebességkorlátozás bevezetését a másodrendű utakon. A gépjárművezetők szövetségei, mint a Vezetők Ligája, petíciókat tettek az internetre, hogy megkérdőjelezzék ezt a döntést. A Liga úgy véli, hogy „ennek a csökkentésnek semmi alapja nincs a közúti biztonság tekintetében”. A gépjárművezetők szövetségei több, mint 2 millió aláírást gyűjtöttek. Egy biztos, a megengedett legnagyobb sebesség 80km/órára csökentése egy olyan intézkedés, ami lehetővé tenné akár 400 élet megmentését is évente.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Bemutatkozott a Ferrari CZ26, a maranellói gyártó Special Projects program keretében készült új,....
2026.08.15
Az elmúlt hétvégén a burgenlandi tartományi közlekedési osztályok célzott közlekedésrendészeti....
2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....