eurózóna

Marad az euróválság kezelésének eddigi iránya

2013.09.23.

Angela Merkel német kancellár jelentősen megerősödve került ki a németországi választásokból, és ez egyben azt is jelenti, hogy marad az euróövezeti adósságválság kezelésének eddigi iránya - jósolták hétfő hajnali első értékelésükben londoni stratégiai elemzők.

   Az Eurasia Group nevű globális politikai-gazdasági kockázatelemző csoport londoni szakértői gyorselemzésükben kiemelték azt a véleményüket, hogy ha a CDU/CSU konzervatív pártszövetség nagykoalícióra kényszerülne is a szociáldemokratákkal, az SPD befolyása még egy ilyen kormányzati formációban is valószínűleg korlátozott lenne, tekintettel arra, hogy a párt választási teljesítménye jóval elmaradt az uniópártokétól.
    Merkel politikai helyzetének megerősödése ugyanakkor - bármilyen kormányalakítási forgatókönyv esetén - azt is jelenti, hogy az euróövezeti válságkezelésben gyakorlatilag marad a status quo. A kancellár európolitikájáról folyó hazai vita várhatóan felerősödik, ám az valószínűtlen, hogy Merkel ennek hatására módosítaná hozzáállását a valutauniós adósságválság kezeléséhez - jósolták hétfői helyzetértékelésükben az Eurasia Group londoni elemzői.
    A ház szakértői már a vasárnap tartott országos választások előtti prognózisukban is azt valószínűsítették, hogy Angela Merkel marad a kancellári tisztségben, és így nem lesz komoly átrendeződés Németország politikájában a kulcsfontosságú gazdaságpolitikai területeken, így az euróövezeti válságkezelésben sem.
    A német válságkezelési hozzáállásra a jövőben is az lesz a jellemző, hogy Berlin szigorú feltételrendszereket csatol a további pénzügyi mentőakciókhoz, és nagyobb gazdaságpolitikai felügyeletet fog magának követelni bármilyen újabb adósságenyhítés fejében - vélekedtek a választásokat megelőző elemzésükben az Eurasia londoni szakértői.
    A ház elemzői hangsúlyozták, hogy az SPD egyetért ezekkel az elvekkel, a szociáldemokraták álláspontja az EU-val kapcsolatos szakpolitikai ügyekben általában is nagyon közel áll az eddigi német kormányéhoz, és eddig mindegyik euróövezeti mentőprogram intézkedéseit támogatták a Bundestagban.
    A City egyik legnagyobb pénzügyi-gazdasági elemzőháza, a Capital Economics európai gazdaságokra szakosodott közgazdászai is azt jósolták a német választások előtt, hogy az SPD is ellenzi az adófizetők pénzéből finanszírozott folyamatos átutalásokat, amelyekre az eurperiféria országainak szükségük van, és a szociáldemokraták ragaszkodnak ahhoz is, hogy az euróövezet perifériális gazdaságainak bankrendszereit ne más eurógazdaságok kormányainak "összedobott pénzéből" oldják meg.
    Tekintettel arra, hogy a német közvélemény erőteljesen támogatja Merkel kancellár kemény politikáját az euróövezet perifériájával szemben, nem valószínű, hogy bármilyen összetételű német kormány nagyon eltávolodna az eddigi hozzáállástól, és így nem várható, hogy Berlin radikális mértékben nagyvonalúbbá válna a valutaunió déli szárnya iránt - jósolták előzetes választási forgatókönyveikben a Capital Economics londoni szakelemzői.

MTI
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2023.11.30
Az Országos Meteorológiai Szolgálat a legmagasabb, harmadfokú (piros) riasztást adta ki ónos eső....
2023.11.30
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2023.11.30
A VOLÁN Egyesülés által szervezett "A közösségi közlekedés fotós szemmel" elnevezésű fotópályázatra....
2023.11.30
Nem csak kívülről lesz meghökkentő az új Bugatti Bolide, de a kabin is futurisztikus lesz. ..
2023.11.30
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) minden rendelkezésére álló eszközzel fellép a gyorsulási....
2023.11.30
November utolsó hétvégéjén Ausztráliában több helyen is megemlékeztek az évtizedeken át dédelgetett....
2023.11.30
Az oktatásfejlesztés és a tudományos közösségépítés erősítésére irányuló programok támogatása,....
2023.11.30
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) idén decemberben is lehetőséget biztosít a....
2023.11.30
Az elmúlt bő egy hónapban csak a Szekszárdi Rendőrkapitányság illetékességi területén öt alkalommal....
2023.11.30
A Vitesco Technologies Group AG („Vitesco Technologies”) Igazgatósága és Felügyelő Bizottsága ma....