Forma-1

Massa az élre repítette a Williamst az utolsó teszt első napján

2015.02.27.

Csütörtökön elkezdődött az idei harmadik, utolsó szezon előtti teszt, ismét Barcelonában. Az első napon Felipe Massa autózta a legjobb kört a Williamsszel.

Felipe Massa 1:25,3 perc alatt teljesítette a Circuit de Catalunya 4,655 kilométer hosszú aszfaltcsíkját lágy gumikon, ami fél másodperccel jobb a múlt heti teszten futott legjobb körnél, amit Romain Grosjean ért el a szuperlágy gumival szerelt Lotusszal.

A 33 éves brazil elsősége ellenére óvatosan nyilatkozott csütörtök délután, véleménye szerint még mindig a Mercedes a favorit, mivel a világbajnok a keményebb, lassabb gumival is hasonlóan jó körökre képes, mint a többi gyors autó szuperlágy gumival. Ennek ellenére elégedett a Williams új autójával, ami „kicsit stabilabb és könnyebben vezethető, mint a tavalyi”, de „a hosszú etapokon még nem olyan kiegyensúlyozott”.

A brazil mögött a szperlágy gumit használó svéd Marcus Ericsson (Sauber) végzett a második, a világbajnoki címvédő brit Lewis Hamilton (Mercedes) pedig a harmadik helyen, utóbbi ismét a lassabb, közepes gumival ért fel a képzeletbeli dobogóra. A Mercedesnek nehéz napja volt, mert Hamiltonnak ki kellett hagynia a délutánt a hibrid rendszer meghibásodása miatt.

Hasonlóan rosszul járt a McLaren is, mivel Button autója hidraulikai probléma miatt a tesztelés korai szakaszában megállt, a brit Jenson Button csupán hét kört tudott megtenni vele, amiből csak egyetlen volt mért. a Red Bull orosz pilótája, Daniil Kvyat csupán 75 kört tett meg, a legjobb ideje 2,4 másodperccel maradt el Massáétól.

Pénteken már a Force India is bekapcsolódik a tesztelésbe, új autója ugyanis elkészült, s a csapat közlése szerint először a német Nico Hülkenberg fog vele a pályára hajtani. A világbajnokság március 15-én, Ausztráliában rajtol.

Eredmények:

1

Felipe Massa

Williams/Mercedes

1:23.500s

-

103 kör

2

Marcus Ericsson

Sauber/Ferrari

1:24.276s

0.776s

122

3

Lewis Hamilton

Mercedes

1:24.881s

1.381s

48

4

Daniil Kvyat

Red Bull/Renault

1:25.947s

2.447s

75

5

Romain Grosjean

Lotus/Mercedes

1:26.177s

2.677s

75

6

Kimi Räikkonen

Ferrari

1:26.327s

2.827s

80

7

Carlos Sainz Jr.

Toro Rosso/Renault

1:26.962s

3.462s

86

8

Jenson Button

McLaren/Honda

1:31.479s

7.979s

7

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.07
Közúton és sínen is használható munkagépeket szerez be a MÁV - közölte a közlekedési és beruházási....
2026.11.07
A friss világbajnok Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-....
2026.11.07
Úgy tűnik, hogy jövedelmező a Mazda számára a Changannal való együttműködésük, amire a legjobbkor....
2026.11.07
Egészen meghökkentő képet mutatnak az európai autóipar tőzsdei erőviszonyai: a Ferrari, amely....
2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....