TEN-T folyosók

Megépültek Érden a TEN-T vasútvonalak felett a Szent István utcai felüljárók

2018.09.03.

Megépültek Érden a TEN-T (transzeurópai közlekedési hálózat) részeként is szereplő vasútvonalak felett a Szent István utcai felüljárók - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. vasárnap az MTI-vel.

Közleményük szerint az átadóünnepségen Aradszki András, a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy a Modern Városok Programnak - ami csaknem 100 milliárd forintot jelent Érd városának - fontos eleme az infrastruktúra megújítása. A lakosság gyarapodása és a forgalom növekedése pedig indokolttá tette a hídak megépítését - idézték a képviselőt.

T. Mészáros András, Érd fideszes polgármestere elmondta: több mint 70 ezer ember él Érden, a vasút pedig kettévégja a várost. A most épült hídak segítenek a tehermentesítésben, a forgalom megoszlik, könnyebb lesz a közlekedés.

Somodi László, a NIF Zrt. vasútfejlesztési igazgatója hozzátette: a beruházás két új híd megépítését, összesen 774 méter hosszú új útszakaszt jelent.

A NIF közleménye szerint a fejlesztés keretében a 30-as és 40-es vasútvonalak felett két 60 méter támaszközű felüljáró épült. A Kossuth Lajos utca - Rákóczi utca között és a Hivatalnok utca - Velencei út között a meglévő utakat 6 méteres burkolat szélességgel, összesen 451 méteren újították fel. Az új útszakaszokon kiépítették a közvilágítást és a csapadékvíz elvezető rendszert is, illetve új járdák épültek, és a meglévőket is felújították. A beruházásnak köszönhetően nő a közúti forgalom áteresztőképessége, csökken a környezetvédelmi terhelés a környéken.

A fejlesztés a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, nettó 1,33 milliárd forint értékben, uniós és hazai forrás bevonásával valósult meg - írja az MTI.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....