Lexus

Megkezdődött az elektromos Lexus UX 300e kínai forgalmazása

2020.04.23.

Április végétől hivatalosan is megvásárolható a Lexus UX 300e. A tisztán elektromos crossover értékesítése az eredeti tervek szerint Kínában veszi kezdetét.

Április végétől hivatalosan is megvásárolható a Lexus UX 300e. A tisztán elektromos crossover értékesítése az eredeti tervek szerint Kínában veszi kezdetét.

Pontosan fél évvel azután, hogy a 2019-es Tokiói Autószalonon meghirdette ambiciózus elektromos programját, a Lexus megkezdi az UX 300 városi szabadidőjármű akkumulátoros elektromos változatának forgalmazását. A tavaly novemberben, a Kantoni Autószalonon bemutatott Lexus UX 300e az akkori bejelentéssel összhangban először Kínában lesz kapható. Ezzel útjára indul az a program, amelynek eredményeként 2025-re minden egyes Lexus típus elérhető lesz részben vagy teljesen villamosított hajtáslánccal; a Lexus előzetes kalkulációi szerint ezek forgalma idővel meghaladja a belső égésű motorral szerelt variánsok iránti keresletet.

Az UX 300e az akkumulátoros elektromos járművek (BEV) között ritkaságszámba menő módon nem hirdeti megjelenésével, hogy üzemideje 100 százalékában emissziómentesen képes közlekedni. Ugyanazt a finom rácsozatú hűtőmaszkot alkalmazza, mint a többi modellváltozat, így csak a hátsó oldalajtón elhelyezett Electric felirat, a csomagtérfedélre illesztett típusjelzés, valamint természetesen a kipufogócső hiánya segít azonosítani az elektromos crossovert.

Különleges megoldás, hogy a tervezők kettéválasztották a váltóáramú normál töltő, illetve az egyenáramú gyors- és villámtöltő csatlakozóját: ezeket a hátsó kerékdob felett, két oldalt (a hagyományos üzemanyagtöltő nyílás helyén, illetve azzal átellenben) helyezték el.

Az UX modern padlólemezét eleve úgy fejlesztették, hogy az akkumulátor-csomagokat a padló alá lehessen beépíteni, méghozzá szerkezeti elemként. Ennek köszönhetően az autó tömegközéppontja mélyebbre került, szerkezeti szilárdsága pedig még tovább javult – ezek a változások jobb stabilitással, pontosabb vezethetőséggel ruházzák fel a modellt. Az eleve csendesen működő hajtáslánc mellett extra hangszigetelést kapott az elektromos típus, így különösen halk lett. A külvilág zajait aktív hangszabályozó rendszer (ASC) közvetíti az utasoknak, még természetközelibbé téve az utazás élményét.

A nagykapacitású lítium-ion akkumulátorcsomag kapacitása 54,3 kWh, ami mintegy 400 kilométeres hatótávolságot tesz lehetővé; a legnagyobb töltési teljesítmény 50 kW. A tradicionális motortérben elhelyezett, első kerekeket hajtó villanymotor maximális teljesítménye 150 kW (204 LE), a legnagyobb forgatónyomaték 300 Nm. A villanyautóknál és a hibrid járműveknél megszokott módon a motor a lassításban is fontos szerepet játszik, a regeneratív motorfék erősségét négy fokozatban szabályozhatja a vezető.

A Lexus UX 300e-vel párhuzamosan a Toyota első villanyautója, a C-HR EV, valamint annak ikertestvére, a Toyota-FAW Izoa EV is megjelenik a kínai piacon. A következő öt év során nem kevesebb mint tíz tisztán elektromos modellre számíthatunk a két márkától; ezek eladásai az évtized végére a számítások szerint elérik az 5,5 milliót. A Lexus UX 300e az eredeti tervek szerint még idén megérkezhet Európába; a Toyota C-HR EV óvilági megjelenéséről még nincsenek pontos információk.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....