Balatoni hajózás

Megmenekül a kényszereladástól három bájos balatoni hajókikötő

2020.07.05.

Balatonakali, Balatonkenese és Balatonudvari bizonyos feltételekkel 25 évre ingyenes használatba kapta a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) tulajdonában lévő közforgalmú kikötőjét - közölte Koncz Imre, Balatonakali polgármestere az MTI-vel.

Az önkormányzatok részéről tárgyalásokat vezető polgármester beszámolója szerint a szerződést a héten írta alá a Bahart vezérigazgatója, ezt követően azt a települések testületeinek is jóvá kellett hagyniuk.

A tavaly többségi állami tulajdonba került Bahart reorganizációs tervében az szerepelt, hogy a cég eladja négy, csekély forgalmat lebonyolító közforgalmú kikötőjét. Ez ellen többen tiltakoztak, a Bahartban kisrészvényesnek számító települések polgármesterei pedig azzal a kéréssel keresték meg a hajózási cég vezérigazgatóját, valamint a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Turisztikai Ügynökséget, hogy kedvezményes áron, a részvényeik beszámításával ők vehessék meg a kikötőket, cserébe garantálják azok közcélú megtartását.

Koncz Imre elmondta, Kontrát Károly (Fidesz) országgyűlési képviselő támogatta az ügyüket, az ő segítségével sikerült megállapodásra jutnia a négyből három önkormányzatnak. Ennek értelmében az eladás helyett 25 évre ingyenes használatba veheti kikötőjét Balatonkenese, Balatonakali és Balatonudvari. A negyedik település, Csopak estében - mivel ott egyéb kérdések is felvetődtek - még nem született egyezség.

A feltételek értelmében az érintett önkormányzatoknak a jövőben is fenn kell tartaniuk kikötőik közforgalmúságát, állniuk kell a fenntartás és a szükséges engedélyek beszerzésének költségeit, értéknövelő beruházásaik árát pedig nem számolhatják el a 25 év leteltével - summázta a polgármester.

"Nehezen hittünk benne, hogy sikerülhet, nagyon megható volt az a képviselő-testületi ülés, amelyen elfogadhattuk a lehetőséget. Az is biztos, hogy nehéz és új feladat lesz a kikötőüzemeltetés számunkra, de a Bahart vezérigazgatója megígérte, támogatni fogja a törekvéseinket" - fogalmazott Koncz Imre.

Elmondta, hogy mivel a Bahart menetrendi járatai pár éve ritkán, csak hetente tértek be akali kikötőjébe, és az idei menetrendben már nem is szerepelnek állomásként, meg fogják keresni azt a mintegy 60 tulajdonost, aki a Balatonon 15-50 fős személyszállításra alkalmas hajóval rendelkezik. Megkérik, segítsenek beindítani újra településükön a közforgalmú hajózást.

Hozzátette, első lépésként rendbe kell tenni a növényzet által benőtt kikötőt, és a "nagyon retró", több mint 40 éves jegyárusító bódé helyére egy vizesblokkot kell építeni a hajósok, sétálók, horgászok számra.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.13
A Paloznaki Jazzpiknik idén is a jazz, a soul, a funk, a pop, az R&B és az elektronikus zene....
2026.08.13
A Ford Authority értesülései szerint a Ford Motor Company szabadalmat nyújtott be egy....
2026.08.13
Az utazási főszezon közepén, augusztusban a német rendőrség fokozottan fellép a sebességtúllépőkkel....
2026.08.13
Kína gazdasága veszélyes dilemmában van: a gyárak teljes kapacitással termelnek, de a belföldi....
2026.08.13
Van egy prémiumautó, amely egyszerre kínál hátsókerékhajtást, valódi luxust, legendás....
2026.08.13
A nyári szünet kellős közepén, derült égből villámcsapásként tett fontos bejelentést a Cadillac: az....
2026.08.13
Új aszfalt-technológia, ami segít elviselni a kánikulát.   ..
2026.08.13
Kevés olyan koncepcióautó született az ezredforduló után, amely akkora meglepetést okozott, mint a....
2026.08.13
A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a hétvégére tervezett HunGarian Baja tereprali....
2026.08.12
Kotorásztunk egy Rolls-Royce szerszámosládájában és mi ez a kavalkád a csavarhúzók, villáskulcsok....