Lexus

Megmutatták a Lexus UX-et

2018.03.01.

Fellebbent a lepel a nagy várakozással övezett Lexus UX városi kompakt crossoverről: a környezetbarát hibrid modelljeiről ismert japán prémium márka közzétette az első hivatalos fotót és videót az autóról, amelynek világpremierje március 6-án lesz a 2018-as Genfi Autószalonon.

A Lexus ismét felkavarta az állóvizet, amikor bejelentette, hogy a már 2016-ban, a Párizsi Autószalonon történt bemutatását követően óriási lelkesedést kiváltó UX koncepcióautóból sorozatgyártott változat készül, amelyet a jövőhéten kezdődő 2018-as Genfi Autószalonon láthat majd először élőben a nagyközönség. Az első vizuális anyagokon jól kivehető az UX merész, SUV-stílusú dizájnja (amely szinte teljes mértékben megőrizte a tanulmányautó bátor, futurisztikus vonalvezetését) és a karosszéria erőt sugalló, ‘sűrített’ hangulata. Az autó crossoveres jellegét hatásosan hangsúlyozzák ki az erőteljes sárvédő-szélesítések és a magas övvonal, ám a lemezek alatt egy olyan új padlólemez rejtőzik, ami kivételes szerkezeti szilárdságával és alacsony tömegközéppontjával egy ferdehátú modell élvezetes vezetési élményét nyújtja.

Az utastér tágas és hívogató, a cockpit pedig megnyugtatóan öleli körül a vezetőt, aki magasan ül, és jól rálát a forgalomra. Merész dizájnjával, hibátlan kézműves kidolgozásával és képzeletgazdag technológiájával az UX kifejezetten vonzó autó, ami új szegmensbe nyit kaput a luxusmárkának.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....