új autó értékesítés

A Mercedes és a Volkswagen eladásai is csökkentek a második negyedévben

2024.07.10.

Az ázsiai piacok rosszul teljesítettek, és a villanyautókra is kisebb volt az igény a vártnál.

A Mercedes-Benz AG az idei második negyedévben 600.100 járművet (autót, kisteherautót, mikrobuszt) értékesített, 6 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál - közölte a cég szerdán. A személygépkocsik értékesítése a június végéig tartó három hónapban 4 százalékkal, 496.700-ra, ezen belül az elektromos járművek értékesítése 25 százalékkal, 45.800-ra esett.

Európában 157.500 személygépkocsit adtak el a második negyedévben, ami nagyjából megegyezett a tavalyi második negyedévivel. Ázsiában az eladások 6 százalékkal, 225.600-ra csökkentek, Észak-Amerikában 5 százalékkal, 94.200-ra mérséklődtek, míg a világ többi részén az eladások 5 százalékkal, 19.500-ra estek.

A Mercedes-Benz az idei első fél évben 1 millió 168 ezer 600 járművet adott el, ami 6 százalékkal kevesebb a tavalyi azonos időszakhoz képest. Ezen belül a személygépkocsik értékesítése 6 százalékkal, 959.700-ra csökkent, ebből 93.400 volt az elektromos jármű, ami 17 százalékos visszaesés.

A Volkswagen csoport járműkiszállításai is visszaestek a második negyedévben

A VW-konszern járműkiszállítása 3,8 százalékkal csökkent az idei második negyedévben a tavalyi azonos időszakkal összevetve, ennek ellenére a cég továbbra is bizakodó, enyhe növekedést várt az idei év egészére. A wolfsburgi központú cég szerdán azt közölte, hogy az áprilistól június végéig tartó három hónapban 2.243.700 járművet szállított ki.

Míg a Kínába irányuló szállítások összességében 19,3 százalékkal csökkentek a negyedévben, addig az ázsiai országba irányuló akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) száma 21 százalékkal, 49.600-ra ugrott a német cég beszámolója szerint. A negyedévben az észak-amerikai szállítások 10,8 százalékkal, 268.100-ra nőttek, az Egyesült Államokba szállított BEV járművek száma ugyanakkor 14,5 százalékkal csökkent.

A nyugat-európai szállítások 5,1 százalékkal, 890.800-ra emelkedtek, míg a német autógyártó által az ázsiai és csendes-óceáni térségbe szállított járművek száma 15,1 százalékkal, 73.300-ra csökkent.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.26
A jelentős kedvezményekkel, a gazdag felszereltséggel, a kiforrott hibrid technikával és a kedvező....
2026.09.26
Neked is volt már olyan, hogy egy teljesen átlagos autót hirtelen sokkal szebbnek láttál, ha egy....
2026.09.26
Címét megvédve nyolcadik alkalommal nyerte meg a gyorsasági kamion Európa-bajnokságot Kiss Norbert....
2026.09.26
 Hamarosan teljesen bezárják a Roku Mechanik GmbH-t, amelynek központja Unterschneidheimben, Baden-....
2026.09.26
A Huawei fejlett fedélzeti rendszereire és a kínai JAC Motors gyártási kapacitására támaszkodva....
2026.09.26
Elképesztő izgalmakat hozott a bakui verseny. ..
2026.09.26
A Geely lelepzelte a vadonatúj, ultragyors, mesterséges intelligenciával támogatott Geely Smart....
2026.09.26
A bajor prémiumgyártó tizenötödik alkalommal áll névadó szponzorként Németország legnagyobb....
2026.09.26
A gyorsaságimotoros-világbajnokság (MotoGP) szervezői hivatalosan nyilvánosságra hozták a 2027-es....
2026.09.26
És mi köze ennek a Kékfényhez?   ..