kereskedelem

Meseautótól a Merkurig 24. rész: Az Audi és elődmárkái Magyarországon – III. rész

2019.01.26.

Az Auto Union konszernhez tartozó márkák virágkora Magyarországon az 1930-as évek második felében következett el.

A Horch, a Wanderer és az Audi hazai sikerszériája egyetlen kereskedő, Hess Ervin nevéhez köthető. Hess 1903. októberében született Miskolcon. Édesapja a bécsi származású Alois Hess (akire Hess Lajos illetve Alajos néven hivatkoznak a korabeli iratokban) villamosmérnök volt. Hess Ervin először 1929-ben tűnt fel az autókereskedelemben, mint domahidai Domahidy Ferenc üzlettársa. Ez a vállalkozás kérészéletűnek bizonyult, de itt ismerkedett meg Hess a Horch márkával.

Hess Ervin egy Wanderer sportkocsi kormányánál az 1937-es Frontharcos Túraúton (Forrás: Auto Traktor /ADT)

A gazdasági válság után, 1934. tavaszán Budán, az I. Mészáros utca 15 alatt jegyeztette be saját autókereskedését. Hamarosan testvére, Viktor is a cég munkatársa lett. Nem sokkal később Pesten, az elegáns Duna-parti szállodasor mögött megnyitották díszes bemutatótermüket, amelyet már a négy karikás jelvény díszített.

Hess Ervin bemutatóterme az egykori Mária Valéria, ma Apáczai Csere János utca sarkán. Az épület ma már nincs meg. (Forrás: Magyar Építészeti Múzeum)

Hess munkájáról egy 1935-ös, picit reklámízű riport számolt be: „Egy év alatt hatvan nagykocsit adott el, a kitűnő Auto-Union márkákból. Ő az egyik legkellemesebb tárgyaló fél és a legelőkelőbb kezeknek adta el a szép kocsikat.  Minden három hétben felutazik a gyárba és harmadmagával lehozza az autókat. Amikor itthon van, reggeltől estig tárgyal a jólevegőjű budai telepén, ahol az öreg platánok hűs árnyékában glédába vannak állítva a vizsgára készülő Wandererek és Horchok. Ha érdeklődő jön, néha bizony franciakulccsal a kezében fogadja őket, de az ő kezében a szerszám éppen az a kulcs, amely a vevőt a kocsival összeköti. Szerénység és munka, ezek jellemzik őt. Sportolni már nincs ideje, de annál boldogabb, ha egy versenyen felesége elindul és a mitfahrerje lehet és még boldogabb akkor, ha hetenként háromszor vagy négyszer fiacskájával otthon labdázhat, a Zsolnay vázák nagy félelmére”.

Ifjabb Sorg Antalné, a Sorg Antal-féle építési vállalkozás vezetőjének felesége Horch autójával az 1934-es Concours d'Elegance-n. (Forrás: Auto Traktor /ADT)

Hess hamarosan az Audi képviseletet is átvette Majláth Mihálytól..

A csekélyszámú hazai Audik egyike 1935-ben a Concours d'Elegance-n

Hess Ervin gépjármű-eladásai

Év Audi Horch Wanderer
1935 9 20 60
1936 3 14 90
1937 5 17 114
1938 2 14 89

Hess-nek a Wanderer segítségével sikerült kapcsolatba kerülni a legfőbb politikai méltóságokkal: Korompai Brunswick György, Horthy Miklós kormányzó útimarsallja és az állami gépkocsik felelőse vásárolt magának egy Wanderer W22 túrakocsit. Nem sokkal később ifjabb Horthy Mikós Alfa Romeo sportkocsiját egy Wander W25K-ra cserélte. 1936. őszén létrejött a „Wanderer Team”, amelynek tagjai ifjabb Horthy Miklós, Hess Ervin és Kohner Auguszta bárónő voltak. Később Andrássy Imre gróf is csatlakozott a Wandererrel versenyzők táborához.

Báró Kohner Auguszta és a Wanderer W25K az 1937-es Frontharcos Túraúton. (Forrás: Auto Traktor/ADT)

 

A kormányzói Horch

1937-ben Horthy Miklós kormányzó is úgy döntött, hogy autóparkját az Auto Union konszern legnagyszerűbb típusával, egy Horch 951 Pullmann Limousine-nal egészíti ki:

Van szerencsém Nagyméltóságod nagybecsű tudomására hozni, hogy a Kormányzó Úr Ő Főméltósága a 9 év óta használatban levő 100 HP Minervája helyett egy 8 cylinder 100 HP Horch Pullmann Limousint óhajt ... A beszerzendő gépkocsi carossériájának színe sötétzöld, belseje ugyanolyan zöld legyen. Fenti gépkocsiba a magyarországi Bosch képviselettel együtt egy ... rádióvevő készülék beszerzését is kérem” - áll az 1937. június 4-én kelt levélben, amely a kormányzói Horch megrendeléséről szól.

Hess Ervin árajánlatában részletes ismertetést nyújtott a gépkocsiról, amelynek árát 21500 pengőben határozta meg. „Fenti árat törzsgyárunk a kizárólag a tekintetes Parancsnokság részére engedélyezi, mivel a gépkocsi katalógusi ára magánfelek részére 27500 pengő” jelentette ki Hess Ervin. A gépkocsi „3795 mm tengelytávolságú, ... teljes hossza 5570 mm. ... A motor nyolchengeres, soros, felülvezérelt, 4944 ccm hengerűrtartalmú... A sebességváltó középen elhelyezve, 4 előre, 1 hátramenet, a 2., 3. és 4. sebesség synchronizált, teljesen zajtalan. Az elsőkerék felfüggesztés lengőtengely.... A karosszéria acél- és favázas lemezkarosszéria, kényelmes, 6-üléses. ... A vezetőülés elsőrendű bőrrel, hátul a karosszéria ülései, valamint a belső kidolgozás elsőrendű szövetből készül. A gépkocsi teljes üvegezése szilánkmentes... Mint különleges berendezést vagyunk bátrak megemlíteni a központi kocsiemelőt, valamint a beépített meleglégfűtést, amely a szokástól eltérően nem kipufogógázokkal történik, hanem a szabadból beáramló tisza levegő lesz felhevítve”.

A megrendelt gépkocsit 1937. végétől használta Horthy Miklós.

A kormányzói Horch (Forrás: Farnadi Zsolt)

Miután a kormányzó megkapta Horch gépkocsiját felesége is kifejezte óhaját egy hasonló járműre. Arról sajnos nem maradt fenn híradás, hogy Horthy Miklósné vajon hozzájutott-e az áhított Horch autóhoz. 

A második világháború előtt Horthy Miklóson kívül Habsburg József főherceg, dr Bakay Lajos agysebész és Pallavicini Alfonz őrgróf is a hazai Horch-tulajdonosok táborát gyarapította. Hess Ervin utolsó piaci sikerét 1939-ben aratta, amikor a budapesti magántaxisokat tömörítő Kéktaxi 200 db Wanderer-rel egészítette ki flottáját.

Horch 1935-ben egy siófoki autós szépségversenyen. (Forrás: Auto-Traktor)

A Kéktaxi Wanderer flottájának egy része. (Forrás: Farnadi Zsolt)

A második világháború után

A második világháború után Németországban az Auto Union egykori márkái közül csupán a DKW tudott új életre kelni. A Wanderer gyártelepét 1945-ben lebombázták. Zwickau a Német Demokratikus Köztársaság része lett. Az új rendszerben a Horch márkanevet teherautókon alkalmazták, míg az Audi gyártelepén az új P70 készült (az első példányok alváztábláján gyártóként még az Audi szerepelt). Magyarországon csupán maroknyi Wanderer maradt. A Horch autók szinte nyomtalanul tűntek el a háború forgatagában.

 

Wandererből lett sínautó (Forrás: Fortepan/Erky-Nagy Tibor/14021)

Az immár Volkswagen-tulajdonban álló Audi a Volántourist bérautó-szolgálata révén tért vissza Magyarországra. Ezt a szolgálatást még a Volán elődje, a MÁVAUT létesítette 1965-ben. A cél a beutazó turisták és az akkor még igen csekély számú külföldi, azaz „nyugati” üzletember eseti gépkocsi igényeinek kielégítése volt. A napi díjat dollárban adták meg. A MÁVAUT kölcsönzö szolgálatát később beolvasztották a Volán Tourist taxi üzletágába. Az Autó-Motor 1971-ben írt arról, hogy a Volántourist 50 darab Audit vásárolt. Később például az OTSH helyettese is Audi 100-zal járt. Míg 1970-ben még csupán 28, öt évvel később már 464, s 1984-ben 1201 darabból állt a hazai Audi állomány.

 

A Volántourist bérkocsi üzletágának udvarán Peugeot 504, Audi 100 és a háttérben Renault 16. Forrás: Fortepan/UVATERV/98338

Az NSU, amely leginkább motorkerékpárjairól ismert 1957-ben tért vissza az autók piacára. A Prinz-család egyes tagjaiból Magyarországra is jutott néhány darab. 1966-ban a Magyar Autóklub kebelében megalakult az NSU Prinz szakosztály. Az NSU főleg a raliautók között vált ismertté. 1975-ben a teljes hazai NSU állomány 1021 darabot tett ki.

 

 

Auto Union - Audi és a hazai motorsport

Budapest Grand Prix, 1936

Az Auto Union hazai történetének egyik fontos mozzanata az Auto Union „Ezüst Nyíl” becenévre hallgató nagyszerű versenyautóinak budapesti szereplése, amelyre 1936. júniusában került sor.

 

 <

A mai Forma 1 versenyek elődjének tekinthető Grand Prix széria eredete még a XX. század elejére nyúlik vissza: 1906-ban a Francia Automobil Klub meghirdette az első Nemzetközi Nagydíj-versenyt, amelyet a magyar származású Szisz Ferenc nyert meg. A '30-as évek második felében a Grand Prix versenyeket a két német gigász, az Auto Union és a Mercedes-Benz, illetve az olasz Alfa Romeo csatája jellemezte. A hazai nézők is ízelítőt kaptak e nagyszerű párviadalból: 1936. június 21-én Budapesten, a Népligetben rendezték meg az első Budapest Nagydíjat, amelyen a nemzetközi autósport sztárjai mellett egy kiváló magyar sportember, Hartmann László is rajthoz állt.

 

Audi Quattro

Forrás: race1.net/Roóz Péter

Az Audi az 1980-as években megjelent a raliversenyeken is. Az összkerékhajtású Sport quattro a cég egyik nagy sikersztorija lett. Magyarországon Ferjáncz Attila, az egyik legkiválóbb hazai raliversenyző 1985-ben ülhetett egy ilyen autó volánja mögé. 1986-1987-ben pedig egy A-csoportos Audi Quattro-val indult a különböző külföldi futamokon. Őt Ranga László és Selmeczi György követték, akik 1988-ban illetve 1989-ben lettek hazai bajnokok Audi Quattro volánjánál.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....