Mesél a szakértő – Nehéz szülés | Autoszektor

szakértő

Mesél a szakértő – Nehéz szülés

2015.11.10.

A tudatos vásárló megvizsgáltatja a kiszemelt használt autót, de egyre szomorúbb, amit tapasztal a hazai piacon.

Az egyik nagyon kedves ügyfelünk (eddigi) történetét szeretném ma elmesélni. Adott egy fiatalasszony, aki kis családjának autót keres. A Nissan Qashqai formára is és minden paraméterében megfelelő nekik, ne szépítsük, beleszerettek a típusba, van ilyen. Tudatos hozzáállással keresgéltek, de laikus lévén, nem szeretnének belefutni valami leharcolt autóba, ezért a kiszemelt példányokat szakértővel vizsgáltatják át.

2010-es, 1.6-os benzines Qashqai

Az első autó

Amikor kimentünk a dél-pesti járműkereskedésbe, még javában tombolt az indián nyár. Kellemes 21 fokos, napsütéses időben szemléztük az autót, az eseményen a megbízó is jelen volt.

A hirdetés szövege szerint a járműben nem sokkal több, mint 60.000 km van, a képek alapján is úgy tűnt, hogy „patikával” lesz dolgunk. Ez lenne a lehető legjobb felállás. Az ügyfél csak jó híreket kap, mivel tetszik neki az autó, meg is veszi, tehát örül a kereskedő is, a szakértő pedig azzal a jóleső érzéssel bújhat ágyba este, hogy egy ügyfél rátalált a tuti vételre, tipikus „win-win-win” szituáció.

De nem így lett

Előbb mesélem a pozitívumokat. A járművet akármilyen szempontból vizsgáltuk, nem volt arra utaló jel, hogy ne lenne valós a KM-óra által mutatott futásteljesítmény. Sehol egy megkopott ülés, a kormány bőrbevonata sértetlen, az ajtófogantyúkon egy karcolás sem látszott.

A motor járása (meg a nézése….) olyan volt, amilyennek lennie kellett. A váltó rövid úton, pontosan működött, süvített a klíma, jöttek-mentek az ablakok, tükrök, még a hangszórók sem recsegtek. Ez utóbbi ellenőrzése az ügyfél kifejezett kérése volt tőlünk. Egyszóval eléggé bíztatóak voltak az első eredmények.

Korábbi sérülések

A festékréteg mérés eredményei alapján még csak annyit lehetett megállapítani, hogy az első sárvédőket és valószínűleg a motorház fedelet is újrafényezték korábban. Ez előfordulhat, ez még nem jelentene problémát, mert egy 5 éves járműnél szinte természetes, hogy elszenvedett már kisebb-nagyobb sérüléseket. Persze az sem mindegy, hogyan javították meg anno.

A paszta nem gyári kivitelű a jobboldalon

De nem szabad itt megállnunk, és megelégednünk, hogy rendben, ezeket az elemeket lefújták. A karosszéria elemek belső illesztéseire, csavarkötéseire is rá kell néznünk. Sajnos itt ért minket az első rossz hír. A jobb első torony illesztéseinél felfedezhető volt, hogy a szigetelések nem gyári kivitelűek. Ebből pedig arra lehetett következtetni, hogy bizony nem kis ütést kaphatott korábban az autó.

Az eredeti, gyári kivitel így néz ki a baloldalon

Egyébként nem Mek Mester munkája volt, láthatóan mindent elkövetett a lakatos a szakszerű helyreállítás érdekében, de a tény, ettől még tény marad. Érdemes azonban ilyenkor még tovább vizsgálódni egy kicsit, mert a szerkezeti elemeken kívül a műszaki belsőség is kaphat ilyenkor pofonokat. Jellemzően a feltárt korábbi sérülés környezetében, esetünkben az autó jobb eleje környékén volt érdemes jobban szétnézni. A jármű elején jellemzően a hűtők (víz és klímahűtő) illetve a hűtést segítő ventilátorok és ezek házai vannak kitéve a sérülés veszélyének. Ellenőriztük még a fényszórókat is, de mindkettő gyári kivitelű volt, úgy néz ki ezek megúszták.

A vízhűtő menetirány szerinti jobb felső sarka, és az ott lévő csőkönyök azonban már nem volt ilyen szerencsés. A lamellák felső részét nem kerülte el az ütés, itt látható valami kis kócosodás, de javítani nem kellett, valószínűleg nem is szivárgott a hűtővíz ezen a részen. A csőkönyökkel viszont már más a helyzet. Ahogyan elnéztem, ez bizony úgy, ahogy volt, letörött.

Kócos lamellák, javított műanyag

A szakszerű javítási technológia az ilyen sérülések esetén az egész hűtő cseréjét előírja. Igen ám, de a hűtő nagyon drága. Lusta vagyok megnézni a szakértői programomban most, hogy pontosan mennyibe kerül, de a japán alkatrészárakat ismerve, ezt nem lehet megúszni hetvenezer forint alatt. Egyszerűbb egy műanyagolvasztó pisztoly szakszerű használata és már készen is van az új rögzítés.

Az eredmény

A fiatalasszonynak ez így, együtt már sok volt. A szemle után minden hibát, hiányosságot elmeséltem neki, amelyek alapján már soknak találta a három és fél milliós vételárat. Tovább keresgélt, a második Quasqai-t nemrég szemléztük neki.

A második felvonás

Csak úgy, mint az első alkalommal, ügyfelünk ismét személyesen szeretett volna jelen lenni a vizsgálatnál és első kézből értesülni az eredményről, amely sajnos sokkal lesújtóbb volt, mint előtte.

A tesó, kicsit magasabb futással

Ebben a példányban már 112 ezer kilométer volt, de a látottak és a szervizkönyv alapján ez is reálisnak bizonyult. A korábbi törést ennek a kocsinak az eleje sem úszta meg, cserébe ezúttal minden szakszerűen volt javítva, még a fényszórók is gyári kivitelűek voltak – mondjuk ez elvárható, mert egy márkakereskedés árulja egyébként a szabadidő autót.

Ami viszont ismét meghátrálásra kényszerít

Talán a fékekkel és a futóművel kezdeném. A vizsgálat során megállapítottuk, hogy mind a négy féktárcsa és az összes fékbetét gyakorlatilag azonnali cserére szorul. A gyári tárcsák darabja 25.000 Ft körül mozog, a betétkészlet tengelyenként tizenötezer. Azonnali 150 ezres költség munkadíjjal. Menjünk tovább, majd belealkudjuk.

A jobb hátsó féktárcsa állapota

A gumiabroncsok kissé elöregedett, 3-4 mm profilmélységű kerekek voltak, amelyekkel nyilván nem lehet nekivágni a most következő téli szezonnak. Ezt azt jelenti, hogy újabb százezres nagyságrendű költség jelentkezik a vásárlás után azonnal, amikor megvesszük a téli abroncsokat.

Motor

Bár a motor egyenletesen, szépen járt, aggodalomra adhat okot, hogy a motorolaj szint a nívópálcán 1 cm-rel volt a minimum alatt. Ezek a szintek nem véletlenül vannak megállapítva, és lehet, hogy van némi mérnöki ráhagyás a megengedett szinteknél, de semmi esetre sem jó jel, ha az autó huzamosabb ideig megy úgy, hogy kevés a kenőolaj a motorban. Ennek a kockázatait természetesen megosztottuk az ügyféllel is.

Szélvédő

Ki szeretném még emelni az első szélvédőn talált sérülést is. A vezető látóterébe eső sérüléssel később már nem műszakizhat a kocsi, mi pedig pont ilyen kavicsfelverődést találtunk, ráadásul olyat, amelyből már el is indult a repedés a maga útján. A gyári szélvédő 75.000, egy utángyártott (ennyit azért engedjünk meg) kb. ennek a fele.

Viszonyításképpen egy toll hegyével szoktatm szemléltetni a sérülés nagyságát az üvegen

Szóval csak az itt felsorolt hibák javításával ott tartunk, hogy fékrendszer helyrehozása, az olajcsere szerviz és a szélvédő elvitt úgy háromszázezer forintunkat. Az autó egyébként dupla annyi KM-rel csak 200.000 Ft-tal volt olcsóbb, mint az első, hát akárhogyan is számolok, ez sehogy sem éri meg.

Summa summárum

A második autó szemléje után, kénytelen kelletlen azt mondtuk a hölgynek, hogy az elsővel még jobban járt volna, de az ügyfelek döntéseit nem kérdőjelezzük meg. Drukkolunk, hogy a következő választás már mentes legyen az ilyen, és ehhez hasonló betegségektől, természetesen annál a kocsinál is szívesen állunk rendelkezésre!

 

Az oldal fő támogatója

 

2020.10.23
Hivatalosan is megerősítették, hogy 2021. január 11-én rántják le a leplet az új Le Mans-i....
2020.10.23
Zalaegerszeget az M7-es autópályával köti össze az első, közel 6 kilométeres szakasz. ..
2020.10.23
Az amerikai izomautó üzembentartója 200 ezer forintos bírságra számíthat a több mint 100 km/h-s....
2020.10.23
SUV és szedán is érkezik tisztán elektromos hajtáslánccal a Jaguar-Land Rovernél, ám a tervezetnél....
2020.10.22
Sokaknak családtag volt, és nemcsak autópótlékként szolgált, ma egyre ritkább, pláne veterán....
2020.10.22
Ivan Lazarevic Szerbiából küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2020.10.22
Az elkövetkező hetekben a közelgő mindenszentek és halottak napja alkalmából egyre többen....
2020.10.22
37.710 eurójába került idén a németeknek az újautó vásárlása, jelentősen többe, mint egy évvel....
2020.10.22
Álomkezdés öt csillaggal: az ID.3 a lehető legmagasabb minősítéssel zárta az Euro NCAP (European....
2020.10.22
Tíz év után először fordult elő Németországban, hogy nem egy járműipari cég végzett a....