orosz gépjárműgyártás

A moszkvai kormányzat nem vár visszaesést az orosz autógyártásban

2019.10.31.

Az orosz Ipari és Kereskedelmi Minisztérium azzal számol, hogy az oroszországi gépjárműgyártás idei volumene eléri, esetleg meg is haladja a tavalyi szintet. Erről a tárca vezetője, Denis Manturov beszélt a Russia24 tévécsatorna hírműsorában. 

"Számításaink szerint az oroszországi autógyárak idei összetermelése nem lesz alacsonyabb, mint 2018-ban, sőt, csekély mértékben még növekedhet is” - mondta Manturov.

A miniszter szerint a kész járművek száma nagyjából a tavalyi szinten marad, az alkatrészgyártás azonban - az export növekedésének köszönhetően - pozitívvá teheti az éves mérleget. „Ez elsősorban az első félével kiváló eredménynek köszönhető: 2019 januárja és júniusa között az oroszországi autóalkatrész-export 20 százalékkal nőtt” - tette hozzá a miniszter.

Manturov szeptemberben úgy nyilatkozott a személygépkocsik és kis tehergépjárművek idei termelése 1,5 százalékkal haladhatja meg a tavalyi mennyiséget. Az orosz statisztikai hivatal szerint az idei év első félévében 1,7 százalékkal növekedett a járműgyártás volumene 2018 hasonló időszakához képes. Ez darabszámra lefordítva azt jelenti, hogy az oroszországi autógyárakból 784 000 új jármű gördült ki 2019 első hat hónapjában. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
Trendszerűen nőtt az utazások hossza a MOL Limo-nál az idei nyáron. A szolgáltató friss adatai....
2026.09.23
Megkezdték a próbagyártást kedden a CATL kínai akkumulátorgyár új, debreceni cellagyártó üzemében....
2026.09.23
Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében....
2026.09.23
 Az üzemanyagárak továbbra is emelkednek. A gázolaj ára körülbelül 2,30 euró, ami minden idők....
2026.09.23
Nem mindegy, hogyan kopik az autó gumiabroncsa. A futófelület állapota nemcsak arról árulkodik,....
2026.09.23
Hannoverből a világ minden szegletébe, majd vissza: a hosszú távú utazásairól ismert Rainer Zietlow....
2026.09.23
Az Óbudai Egyetem tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) finanszírozó partnerként....
2026.09.23
Javában zajlik az Európai Mobilitási Hét: több mint 2500 városban hirdetik, hogy a közlekedés nem....
2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....