jogosítvány

Nagyon sokat ért volna a jogosítvány, de lebukott az álvizsgázó

2024.05.01.

Vádat emeltek egy kecskeméti férfi ellen, aki gépjárművezető oktatóként és vizsgabiztosként dolgozó ismerősei befolyásolására hivatkozva 700 ezer forintért cserébe sikeres forgalmi vizsga elintézését ígérte, a vizsga letételére pedig egy másik férfit kért fel.

Négyessyné Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség szóvivője az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: a vádirat szerint egy nagykőrösi férfi jogosítványt szeretett volna szerezni. Több sikertelen forgalmi vizsgát követően, 2020 novemberében - feleségével együtt - felkereste a kecskeméti férfit, mert ismerősétől azt hallotta, hogy ő segíteni tud a jogosítvány megszerzésében.

A beszélgetés során a vádlott azt a látszatot keltette a párnak, hogy gépjárművezető oktatóként és vizsgabiztosként dolgozó ismerősei befolyásolásával el tudja intézni a sikeres forgalmi vizsgát, amiért 700 ezer forintot kért. A pár az ajánlatot elfogadta és abban állapodott meg a férfival, hogy a kért összeg felét előre, a másik felét a sikeres forgalmi vizsgát követően fizetik meg.

A vádlott férfi azonban nem fizette le a szakoktatót és a vizsgabiztost, hanem felkért egy, az eljárás során ismeretlenül maradt személyt, hogy a nagykőrösi férfi helyett vizsgázzon le. Az illető a forgalmi vizsgán megjelent, magát hamis ideiglenes személyi igazolvánnyal a nagykőrösi férfiként igazolta és sikeresen le is vizsgázott. Ennek eredményeként a gyanúsított jogosítványt szerzett, míg a vádlott megkapta a 700 ezer forint másik felét.

A szóvivő elmondta: az egyik vizsgabiztosnak gyanússá vált, hogy a vizsgázó férfi nem volt korábbról ismerős a számára, pedig elvileg már többször megbukott. Az ügyészség időközben jelezte a kormányhivatalnak az esetet, így a nagykőrösi férfi jogosítványát azóta feltehetően vissza is vonták - jegyezte meg a szóvivő.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség a jogosítványra vágyó férfival és a feleségével szemben befolyásvásárlás és közokirat-hamisítás miatt az eljárást 2 évre felfüggesztette. A jogosítványt pénzért intéző kecskeméti férfit befolyással üzérkedéssel és közokirat-hamisítással vádolják. Ügyében a Kecskeméti Törvényszék dönt.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....
2026.08.14
Az Alpine tanácsadója, Flavio Briatore szigorítana a költségvetési limiten annak érdekében, hogy a....