Ford

A napfény íze a Fordtól: C-Max Solar Energi

2014.01.04.

A Ford bejelentette, hogy elkészült a C-Max Solar Energi tanulmányautó: a jármű a plug-in hibridek legjobb tulajdonságait egyesíti – méghozzá úgy, hogy nem függ az elektromos hálózattól.

A Ford C-MAX Solar Energi tanulmányautó nem a konnektorból nyer energiát akkumulátora feltöltéséhez, hanem a Napból: a jármű különleges tetőszerkezete nagyítóként irányítja a sugarakat a napelemekhez. Ennek eredményeként a koncepcióautó ugyanolyan hatékonyan képes hasznosítani a napsugárzást, mint a hagyományos C-MAX Energi plug-in hibrid az elektromos hálózatból nyert energiát. A modell a kategória legjobb kombinált átlagfogyasztását kínálja, s a városi forgalomban is csupán 2,2, közúton pedig 2,6 liter benzinnel tesz meg 100 kilométert. A tanulmányautó a becslések szerint – átlagos használat mellett – további 4 tonnával mérsékelné a modell éves CO2-kibocsátását.

– A Ford C-MAX Solar Energi új horizontot nyit az elektromos hajtás és a megújuló energiaforrások felhasználása terén – fogalmaz Mike Tinskey, a Ford elektromos hajtásokért és infrastruktúráért felelős igazgatója. „Az innováció éllovasként a vállalat továbbra is elkötelezetten dolgozik a tisztább és fenntarthatóbb jövő megteremtéséért.”


Lényeg a tetőn - napraforgó lencsék

A C-MAX Solar Energi tetején elhelyezett napelemeket a 2011 óta a Ford napenergia-technológiai partnereként működő SunPower vállalat szállította. Annak érdekében, hogy a napenergia teljes mértékében feltölthesse a jármű akkumulátorát, a Ford a Georgia Műszaki Egyetemet kérte fel egy olyan megoldás kidolgozására, amivel hatékonyabban hasznosítható a napsugárzás, s ennek révén az autó alkalmassá válhat a mindennapi használatra. A kutatók kifejlesztettek egy napfénysűrítő berendezést, ami különleges Fresnel-lencsék segítségével közvetlenül a napelemekhez irányítja a napsugarakat, jelentősen felerősítve azok energiáját. A kompakt kialakítású Fresnel-lencséket eredetileg világítótornyokhoz tervezték. A nagyító elvén működő, szabadalmaztatott rendszer követi a Nap kelet-nyugati mozgását, annyi energiát nyerve ki a napsugárzásból, ami megfelel egy négy órán át tartó hálózati feltöltésnek (8 kilowatt).

Teljesen feltöltött akkumulátorokkal a Ford C-MAX Solar Energi hatótávolsága megegyezik a hagyományos C-MAX Energi akár 1000 kilométeres hatótávolságával, amiből 34 kilométer tisztán elektromos hajtással is megtehető. A járműhöz hálózati csatlakozó is tartozik, így szükség esetén az akkumulátor a már megszokott módon, kábellel is feltölthető. Miután a C-MAX Solar Energi bemutatkozik a CES szakkiállításon, a Ford és a Georgia Egyetem megkezdi az autó közúti tesztelését. Az eredmények alapján eldől majd, hogy a jármű alkalmas-e a sorozatgyártásra.


A jövő útja a Fordtól

A tetőn elhelyezett napelemek segítségével a C-MAX Solar Energi képes hasznosítani a megújuló energiát, így akkumulátorának töltése a hagyományos elektromos hálózatoktól függetlenül is megoldható. A Ford saját felmérései szerint a napenergia az átlagos napi használat mintegy 75 százalékában elegendő a napelemes hibrid jármű meghajtásához. Ez különösen ott válhat fontos tényezővé, ahol az elektromos hálózat aluméretezett, elérhetetlen, vagy pedig túlságosan magas az áram díja.

A Ford C-MAX Solar Energi hatalmas előnyöket jelenthet a környezetvédelem terén. Egy átlagos amerikai autós CO2- és egyéb üvegházhatású gázkibocsátását mintegy négy tonnával csökkentheti évente – ez a mennyiség pedig megfelel egy amerikai családi ház négyhavi emissziójának. Ha csak az USA-ban minden családi autóban alkalmaznák a Ford C-MAX Solar Energi tanulmányautóban bemutatott technológiát, az üvegházhatású gázok kibocsátása éves szinten körülbelül egymilliárd tonnával csökkenhetne.


Hátulnézet - a konkurencia egy része lemaradt.

A C-MAX Solar Energi bemutatásával egy időben a Ford rekordméretű eladásokról számolhat be az elektromos autók piacán. Az előzetes számítások szerint a vállalat világszerte mintegy 85 ezer hibridet, plug-in hibridet és elektromos hajtású járművet értékesített a 2013-as évben – az első olyan teljes esztendőben, amikor a márkakereskedésekben már hat különféle elektromos modell is kapható volt.

A közeljövőben Európában is forgalmazásra kerülő C-MAX Energi a Ford legkelendőbb plug-in modellje: novemberben több mint 6300 ilyen jármű talált gazdára. Októberben és novemberben a Ford több plug-in járművet értékesített, mint a Toyota és a Tesla együttesen, és 2013 első 11 hónapjában felülmúlta a Toyota értékesítési eredményeit.

A C-MAX Hybrid kulcsszerepet játszott abban, hogy a Ford a tavalyi év során több hibridet értékesített, mint bármelyik más amerikai autógyártó, és az eladási listákon csupán a Toyota előzte meg. A C-MAX Hybrid továbbra is sok új ügyfelet szerez a vállalat számára, s a vásárlók 64 százaléka külföldi márkáktól pártol át a Fordhoz.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.07
A műszaki fejlesztésekkel és szabályozással is növelnék az EV járművek hatótávolságát. ..
2026.02.07
A Xiaomi a már amúgy is izmos SUV-ját, a YU7-est egy bő 1000 lóerős szörnyeteggé változtatta. ..
2026.02.07
A bécsi fiatalok egyre inkább lemondanak az autóhasználatról. Ez a megállapítás az elmúlt évek....
2026.02.07
Egy legendás motorversenyző fiát szerződtették a 2026-os szezonra. ..
2026.02.07
A kínai autógyártók európai térnyerése már nem trend, hanem strukturális átalakulás. Az ICDP 2026....
2026.02.07
Az új szabályok bevezetésével több előzésre és nagyobb káoszra számít az idei szezonban Lando....
2026.02.07
Münchenből Zell am See-be vezetett egy sajtóút, amelyen a különböző hajtásláncokkal rendelkező Q5....
2026.02.07
Pénteken a mikromobilitási eszközökre vonatkozó szabályokat vitatták meg a minisztériumban. ..
2026.02.07
A baleset-megelőzés jegyében adtak át február 5-én egy különleges installációt Sátoraljaújhely....
2026.02.07
Mostanra már minden motorkerékpár a hosszú téli álmát alussza, és nem is nagyon kerül elő az első....