Az esemény előtt egy nappal még kaptunk egy e-mailt Lajtner Tamástól, a Ford kommunikációs és közönségkapcsolati vezetőjétől, hogy az előrejelzés sajnos esőt jósol a rendezvény napjára, ugyanakkor hozzátette, ez akár a még jól is jöhet a Rangernek a terepen. A nap végeztével kiderült, igaza lett.

Az e-maileben nyugtatta az újságírókat, amennyire lehet készülnek az eső elleni védelemmel. – Mivel nagyrészt szabadtéri környezetben leszünk, így az időjárásnak megfelelő öltözettel készüljetek. Széldzseki/esőkabát, pulóver és kényelmes cipő, ami nem baj, ha sáros lesz – írta Tamás, így azután én is rendesen beöltöztem és játszós cipőt vettem.

Az esőnek volt még egy apró járulékos haszna is, a találkozási ponton, az Etyek és Biatorbágy közötti úton, a megyehatárnál felállított méretes indiánsátorban a szervezők profi Ford esőkabátot/széldzsekit erőltettek mindazon sajtómunkásokra, akik nem látszottak elég vízállónak. Lehet, hogy az esemény végén vissza kellett volna adni, de nem mondták, nem vették le rólam az elköszönéskor, én meg nem kérdeztem.

A találkozási pontról az első utunk Óbarokra, az off-road állomásra vezetett. „Menetpróba menetoszlopban (33 km, 30 perc) autópálya útvonalon” – írta erről az előzetes program, ám csak javaslatként. Párunkban Balázs ült a kormány mögé először, ő történetesen biatorbágyi lakos és ő fejben navigált. Így helyismeretének köszönhetőn lényegében elsőként értünk az off-road állomás indiánsátorához. Kerültve a javítások miatt gyakran feltorlódó M1-est…

Ahogy a Fordnál már megszokhattuk, a tereppróba előtti elméleti felkészítés – a márka és a modell piaci helyzete nemzetközi és hazai kitekintésben, a biztonsági előírások ismertetése stb. – illendő hosszúságú, vagy inkább rövidségű volt, de hasznos, tömör és mindenképpen tartalmas. (Korábbi menetpróbáinkról itt, itt és itt olvashat.)

A Ford Pro Haszongépjármű Üzletág összefoglalója, Ranger PHEV termékbemutatója és műszaki érdekességek bemutatása belefért 45 percbe.

A terepen négy feladat várta a szakújságírókat, így azután ennyi csapatra osztottak bennünket a szervezők. Mi, a sárga szalagosok a legkönnyebbel kezdtük, egy időben kellett elektromos kerékpárt tölteni és kompresszorral felfúni egy SUP-ot, a Ranger platóján található két csatlakozó segítségével. Ezek egyenként tudtak 230 voltot, 10 ampert, maximum 2,3 kW mellett. A feladatot sikerrel abszolváltuk, demonstrálva, hogy a vállalkozó is bátran flexelhet, fúrhat, illetve töltheti akkus célszerszámait a Ranger nagy akkumulátoráról a puszta közepén is.

A második feladat már embert-, vagy inkább autót próbáló volt, a lejmenet vezérlés működését tapasztalhattuk meg ehhez illő meredekségű, mezőgazdasági művelés alatt álló terepen. Addigra éppen elállt az eső, de az előttünk járók olyan pályát hagytak ránk, ami tényleg próbára tette a rendszert. Van lejárt, kissé agyagos talajú szántóföldnek olyan pillanatnyi állapota, hogy felül ott a filmszerű, csúszós réteg, amit nehéz kezelni. Vagy én voltam ügyetlen, mindenesetre volt néhány pillanat, hogy nem éreztem, igazán uralom a Rangert.

A lejtmenet után már szépen lehetett nyomni az erdő aljában, utána meg felfelé, nagy gázzal is tökéletesen ment az autó. El is vitt a lendület és a célegyenesben nem vettem észre egy kisebb bukkanót, ami az én sebességemnél már nagynak számított. Szépen dobott az autó, meg is kaptam az instruktortól, hogy gyorsan teljesítettem a kört - némi iróniát éreztem a hangjában.

A harmadik feladatról a Farm, vagy a Házasodna a gazda sorozat jutott először eszembe – bár egyiket sem nézem. Tolatás szalmabálákkal megpakolt utánfutóval úgy, hogy a feladat előtt minden csapat saját kezével rakta fel a bálákat, a végén meg visszaállította az eredeti állapotot.

Volt közöttünk, aki életében nem húzott még utánfutót, olyan is, aki igen, de tolatnia még nem kellett. Nekik azért kellett 3-4 kiigazítás, mire beügyeskedték az utánfutót a kiszalagozott helyre és abszolválták az utánfutós Y megfordulást. Harmadikként kerültem sorra, viszonylag sok ilyen feladattal megbirkóztam már a való életben, de itt, a méretes utánfutóval kudarcot vallottam, én sem úsztam meg 2 kiigazítás nélkül. Alföldi legényként nem igazán tudtam kezelni, hogy a terep miatt teljesen eltűnt a középső visszapillantó tükör látótérből az utánfutó.

A végén egy fiatalember tempósan, egyetlen ívben, megállás és kiigazítás nélkül mutatta meg nekünk, hogyan kell utánfutóval tolatni. Megdicsértem és rá is kérdeztem: ez így hogy? Kiderült, jó néhány évig trélerezett. Nem kizárt, hogy szándékosan hagyta magát utoljára, ha ő kezdi, magasra teszi a lécet.

A negyedik feladat volt a legszebb, s egyben legizgalmasabb is, tisztán elektromos módban mentünk egy viszonylag szűk, szép erdei ösvényen. Figyeltünk, hogy az ágak ne húzzák meg az autót, plusz két helyen is figyelmeztető festéssel ellátott méretes kőtömbök között kellet elhaladni. Az egyiknél valóban nagyon ki kellett centizni…

Ez a kicentizés csak bemelegítés volt az éleshez, amikor egy árkon átvetett pallópáron kellett áthaladni a Forddal. Bevallom egyedül nem ment volna, vagy derékig kihajolok az ablakon vagy ötször kiszállok közben, hogy ellenőrizzem, hol tartanak pontosan a kerekek.

Erre nem volt szükség, egy profi instruktor segítségével abszolváltam a feladatot. Végig beszélt hozzám, a lényeg az volt, hogy nagyon lassan menjek, és ne tegyek semmilyen hirtelen kormánymozdulatot. Akár be is köthették volna a szemem, akkor is minden pontosan ugyanúgy történt volna. Ez a feladat kicsit arról is szólt, van, amikor meg kell bízni a másikban.

A képre kattintva videón nézheti meg a szerző átkelését

Ezután összevártuk egymást és kezdődött az erdőszéli, szántóföldi csapatás, hegyre fel, hegyről le. Mondták, milyen távolságot tartsunk, ez ment is mindaddig, ami nagy tempóban fel nem értem a hegytetőre. Korábban tanultam a bizalomról, de nem annyit, hogy alföldi gyerekként úgy száguldjak át egy ilyen komoly „bukkanón”, hogy ne lássam, hova érkezem meg. Én bizony visszalassítottam, és úgynevezett saját tempóba gyűrtem le az akadályt. Utastársam meg is jegyezte, hogy ez bizony meleg volt, nem sok hiányzott ahhoz, hogy utolérjenek…

Nem volt túl feszes a program, kellő időt biztosítottak a szervezők a grillezős ebédhez, illetve – ahogy mostanában mondják – az egyéni tartalomgyártáshoz. Ezt mi, öregek, fotózásnak és videózásnak hívjuk, de el kell ismerni, egy jól szerkesztett hangos videóhoz idő kell, akkor is, ha a végeredmény a vágás után nem túl hosszú.

Ugyanakkor a szántóföldi tartalomgyártás csak egyfajta bemelegítés volt, innen átmentünk ugyanis egy olyan állomásra, amit kifejezetten ezért iktattak be a szervezők. Bő 40 kilométert autóztunk, utána élmény volt lemenni a zsámbéki meglepetés „fotópontra”. Azért le, mert a kőbánya legmélyebb pontjáig ereszkedtünk és valóban különleges hátteret kaptak a sajtómunkások a fotózáshoz, videózáshoz.

Az egészet az tette nagyon élővé, hogy időnként különböző helyeken megindult a kőomlás, látványos porral és kicsit félelmetes zajjal kísérve. Többeknek is sikerült mindezt videóra vennie, innen is igazolom, hogy ez nem egy látvány miatt megrendezett jelenet volt. Elkészült az ilyenkor szokásos csoportkép az összeterelt autókról.

A bányából több részletben kísértek ki bennünket, elől mentek a sietősebb kollégák, legvégül pedig az igényesebb tartalomgyártók. Már csak 17 kilométer volt az etyeki indulópont, ahol a búcsúzáskor külön is megköszönték a szervezők, hogy a menetpróbán – ahogy a Magyar Néphadseregben mondták – rendkívüli esemény nem történt. És nem adtam vissza a fordos esőkabátot, bár ezt már írtam.

A világ 180 piacán forgalmazott Ranger sikertörténetet, az elmúlt 10 évben Európa legkelendőbb pickupja volt. A már plug-in hibrid hajtással is kapható modellről, illetve az autó és a márka piaci pozíciójáról itt írunk. A benzines/elektromos hajtáslánc maximális forgatónyomatéka 697 Nm – nagyobb bármelyik eddigi sorozatgyártású Ranger-modellnél –, teljesítménye 281 lóerő, és az új modell 43 kilométeres tiszta elektromos hatótávolságot tud.

Fotók: Mosoni Péter/Ford és a szerző

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!