Mini Aceman teszt

Kérem vissza a Clubmant! – ezt hajtogattam magamban az első Mini Acemannel töltött tesztnap után. Akarva-akaratlanul is spirituális elődjéhez hasonlítgattam a brit márka legújabb modellcsaládját, ami ugyanúgy „szabadidős kombi”– ha létezik ilyen – formátkapott, mint egykor a dupla csomagtérajtós Clubman, méretben közvetlen a Cooper és a Countryman közé ékelődve. Ugyanakkor, míg a Clubman minőségi finomságát és hiteles vidámságát imádtam, addig az Aceman mintha ki akart volna vetni magából.

Pedig az első gyári fotók alapján úgy gondoltam, hogy az Aceman lehet a tökéletes Mini méret. Se nem túl nagy, se nem túl kicsi, ráadásul egy igazi szabadidő autó tetősínnel és emelt hasmagassággal. A valóság azonban más. Ez bizony egy 4079 mm hosszú, tényleg kicsi autó, a hasában cipelt akksi miatt pedig egyáltalán nem magasabb, mint egy hagyományos kombi. Ennek megfelelően csomagtartója is erősen korlátozott, mindössze 300 literes, ráadásul mélyített, ami szintén nem könnyíti meg a szélesebb tárgyak pakolását.


Azt viszont alá kell írni, hogy a formaterv sokkal jobban működik élőben, mint a gyári fotókon. Először nem is értettem, hogy miként tudott egy ennyire szomorkás forma átmenni a tervezőkön, élőben viszont egészen kedvelhető és barátságos benyomást kelt, még sötétkék fényezésben is. Nem lehet, és nem is akarok szó nélkül elmenni a tesztautóra pakolt felniszett mellett, ami remekül hozza az ezredfordulós raliautók sokküllős murvafelni formavilágát. Döbbenetesen menő és el is viszi a showt, vagy a figyelmet a kéttónusú tetőről, ami fehérből kékbe, majd indokolatlan lilába megy át, ami elüt a kaszni színétől.

Odabent ugyanazt a modern kabint kapja meg az Aceman, mint az összes mai Mini modell. Kék kárpit, vidám, otthonos, színes betétek és varrások, valamint egy rendkívül intuitív infotainment rendszer, ami nem mellékesen az autóipar első gömbölyű, sorozatgyártott kijelzője. Mivel az Aceman kizárólag villanyhajtással érhető el, ezért értelemszerűen őt is Zhanjiagangban, Kínában gyártják, mint a Cooper elektromos változatát. Ennek megfelelően ebben a kabinban is megtalálhatóak ugyanazok a döccenők, mint a térd mellé került ajtónyitó kilincs, az ülésre erősített könyöklő vagy az egyszerűbb anyagok, amik már erősen súrolják a prémiumság határát.


Ami mellett viszont nehezen tudok elmenni, az a rendkívül magas padló. Úgy ülünk benne, mint egy formulaautóban, ez a felhúzott lábas pozíció még rövidtávon is kényelmetlen, pedig maguk az ülések remek szabásúak, az Acemanben ráadásul a méretéhez mérten remek hátsó lábteret is kapunk. Oké, hogy gokart életérzés, de azért nem ilyen formában szeretnénk ezt megkapni, és nem is a végtelenül kemény futómű formájában. Főleg ez a két tényező: a bután feszes futómű és a rossz ergonómia mondatta velem, hogy szerintem még sosem vezettem ennyire összeszedetlen Minit.

Pedig a mozgékonyságával és a vezethetőségével továbbra sincs baj. Nálam egy Aceman SE, azaz a 218 lóerős változat járt, ami már 7,1 másodperc alatt van 100-on, ez az erő pedig untig elég egy ekkora villanyautóba. Noha van némi hajtási befolyás az első tengelyen, így is stabilan fogja a kanyarokat. A többlet erőhöz nagyobb akksi is jár, így ezt már nettó 49,2 kWh-s akksival szerelik, ami AC töltőről 11 kW-tal, míg DC töltőről akár 95 kW-tal tudunk tölteni. Remélhetőleg csak a közel sem ideális, -5 és -10 fok közötti külső hőmérsékletnek köszönhető, de nálam sajnos nem teljesítette a gyárilag mért 14,7 kWh/100 km körüli fogyasztás. Sokkal inkább volt jellemző a 18 kWh feletti érték még városban is, de hozzáteszem, erős fűtéssel.

Így persze a gyárilag ígért 384-405 km-es hatótávtól is messze elmaradt. Egyébként jelenlegi konfigurátora szerint 14 millióról indít a Mini Aceman, míg az SE, enyhén sport változat már 15,7 millió forint. Ahogy az lenni szokott a Mininél, közvetlen prémium versenytársa ezúttal sincs, pedig egy meglehetősen sűrű szegmensbe érkezett DS3 E-Tense-szel, Jeep Avengerrel és Alfa Romeo Juniorral. Hozzájuk viszonyítva erősen jó boltnak tűnik a Mini Aceman, ami belépőszintű prémiumot tud az említett versenytársaknál olcsóbban kínálni.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!