motor

A német autóipar kiáll a dízelmotorok mellett

2015.12.01.

A dízelmotorok környezetvédelmi előnyeit méltatta a német autóipar szakmai képviseleti szervezete, a VDA éves beszámolóján Berlinben a szervezet elnöke.

A Volkswagen emissziós ügye nemcsak az érintett vállalattal szemben ingatta meg az ügyfelek bizalmát, hanem az egész ágazattal, valamint a dízeltechnológiával szemben is - jelentette ki Matthias Wissmann, a VDA (Verband der Automobilindustrie e.V.) elnöke, hangsúlyozva, hogy a szervezet mindent meg fog tenni az iparággal és a dízeltechnológiával szembeni kételyek eloszlatása érdekében.
   

Rámutatott, hogy a Volkswagen a maga részéről a bizalmi válság transzparens és gyors rendezésére tett ígéretet.

A VDA elnöke külön kiemelte, hogy a dízeltechnológiát nem lehet idejétmúltnak tekinteni, hanem éppen ellenkezőleg, az egyik legfontosabb eleme lehet a kitűzött szén-dioxid-kibocsátás csökkentési célok elérésének. A dízelmotorok 20 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyasztanak, mint a benzinmotorok, szén-dioxid-kibocsátásuk pedig 10 százalékkal alacsonyabb - jegyezte meg.

Az viszont tény, hogy a NEFC (New European Driving Cycle) emissziós szint mérési szabvány felett eljárt az idő. A VDA ezért is szorgalmazza a valós járműhasználati körülményeket jobban tükröző WLTP (Worldwide harmonized Light vehicles Test Procedures) mérési eljárás bevezetését - mondta. A laboratóriumi mérések és a tényleges utcai kibocsátási értékek közötti eltérést azonban fizikai és technikai okokból soha nem lehet majd teljes mértékben kiküszöbölni - hangsúlyozta.

Matthias Wissmann üdvözölte az Európai Bizottság döntését az RDE (Real Driving Emissions) teszteljárás bevezetéséről, amelynek keretében 2017-től laboratóriumi mérések mellett utcai körülmények között is ellenőriznék a járművek emissziós értékeit. Hangsúlyozta azonban, hogy fontos a keretfeltételek megfelelő meghatározása, mivel azok kissé ambiciózusak tűnnek.

A német autóipar piacvezető a dízeltechnológiában - mutatott rá. A nyugat-európai piacon eladott autókból minden második dízel, és minden második eladott dízelmotor német gyártótól származik. A dízelmotoroknál alkalmazott legmodernebb károsanyag-kibocsátás csökkentő technológia a legszigorúbb előírásoknak is megfelel.

Környezetvédelmi és klímapolitikai szempontból tehát nagy hiba lenne tétlenül szemlélni a dízelmotorok hitelrontását. Klímavédelmi szempontból éppen az Euró-6-os dízelmotorok mihamarabbi elterjesztése az egyik legjobb megoldás - mutatott rá a VDA elnöke. (MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....