Beszállítók

Német fellendülésből profitálhatnak a magyar beszállítók

2014.04.17.

2014-ben már felgyorsulhat a német gazdaság növekedésének üteme, amiből a magyar cégek is profitálhatnak. Elsősorban az autó- és gépipari beszállítóknak lehet jó éve az Atradius Hitelbiztosító előrejelzése szerint.

A cég csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében azonban arra is figyelmeztet, hogy a piaci helyzet továbbra is ingatag, így a cégeknek érdemes körültekintően megválasztani üzleti partnerüket. Az elemzés szerint, bár az elmúlt három évben Európa legnagyobb gazdasága, a német gazdaság folyamatosan növekedett, utoljára csak a 2011-es 3,3 százalékos bővülés volt figyelemre méltó. Az ezt követő két évben már jóval kisebb mértékű volt a bővülés: 2012-ben 0,7, míg 2013-ban 0,4 százalékos.

– Az idei év fordulópont lehet, ugyanis mintegy 1,8 százalékkal nőhet a német GDP – áll az Atradius legfrissebb jelentésében. A hitelbiztosító szerint ennek háttérében leginkább az áll majd, hogy az eurózóna országainak gazdasága is kezd magára találni: 2014-ben az átlagos növekedés 1 százalék körül várható, és a német piacon is mintegy 1,3 százalékkal növekvő fogyasztói igényekkel lehet számolni.

Bár a német ipari termelés volumene 2013-ban stagnált, de 2014-re már 3,3, míg 2015-re újabb 3 százalékos bővülést vár az Atradius, leginkább az eurózóna gazdaságában várható élénkülés miatt. A hitelbiztosító elsősorban az autó- és gépipari beruházások területén számít kiemelkedő növekedésre: 2014-ben 4,8, míg 2015-ben 5,8 százalékra.

A fejlődés a magyar gazdaságra is érezhető hatással lesz, hiszen Németország Magyarország legfontosabb kereskedelmi partnere: 2013-ban a teljes magyar export értékének 26 százaléka irányult Németországba, míg az import 25 százalékát tették ki német termékek. Emellett a Németországba irányuló magyar kivitel mintegy 31 százalékát tették ki a járművek, illetve gépipari berendezések és termékek, azaz a leginkább az ezen a területen működő magyar vállalkozások bízhatnak a német fellendülés kedvező hatásában.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....