Nissan

A Nissan kitart a villanyos átállás mellett Európában

2024.08.25.

Hiába látszik egyértelmű visszaesés az elektromos autók iránti keresletben, a Nissan továbbra is kitart 2030-as, európai tervei mellett.

Az utóbbi időkben számtalanszor volt téma, hogy vajon a japán gyártók előre látták-e a tisztán elektromos autók iránti kereslet visszaesését. Annyi biztos, hogy csak nagyon óvatosan kezdtek bele a villanyosításba, néhány halvány próbálkozásnál szinte egyetlen gyártó sem ment tovább, és leginkább megragadtak a hibrid megoldásnál. Ugyanakkor nem ez a helyzet annál a japán gyártónál, amelyik állíthatjuk, hogy meghonosította, széles körben elterjesztette a villanyautózást Európában: ez pedig a Nissan. Mayra González, a Nissan európai értékesítési vezetője ugyanis megerősítette az Autocarnak: „Az üzleti tervünk tiszta: 100%-ban elektromos eladásokat szeretnénk elérni 2030-ra Európában.”

Állítása szerint mostantól 2027-ig a balanszon lesz a hangsúly, és bár ők is folyamatosan monitorozzák az európai villanyautós piac alakulását, kitartanak a 2030-as víziójuk mellett. Minden 2030 után bemutatott új modelljük tisztán elektromos lesz. Már dolgoznak a Qashqai, a Juke és a Micra elektromos utódján, és folytatja útját a Leaf és az Ariya is. González ugyanakkor azt is hozzátette: „Meg kell értenünk, hogy az elektromos átállás nem csak technológia kérdése: függ a kormányzati ösztönzőktől, döntésektől és időzítésektől is. Rengeteg dolog történik a háttérben, ami gyorsíthatja, de akár meg is állíthatja az átállást. Szóval meglátjuk, hogy melyik irányba mozdul Európa.”

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.24
Az európai autóipar fájdalmas problémával szembesült: a termelés visszaesett, miközben túl sok az....
2026.07.24
Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett....
2026.07.24
Elszállították a Duna alacsony vízállása miatt a Margit híd középső pillérénél előkerült második....
2026.07.24
Két, jól felismerhető, zöld-fehér, illetve zöld-fekete színű, ÖNVEZETŐ JÁRMŰ felirattal ellátott....
2026.07.24
Ezúttal önhordó kasztnis változattal bővül a terepes márkájuk kínálata. Az eltérést az alvázas....
2026.07.23
Vendég: Piri András, az Inter Cars Hungaria Kft partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2026.07.23
A Toyotát annyira elragadtatta a házilag készített raliautó, hogy az építőjével együtt elvitte a....
2026.07.23
Az európai vásárlók gombokra vágynak, a kínaiak pedig képernyőkre, Amerikában pedig megint más....
2026.07.23
A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit - írja a profit.ro román hírportál a....
2026.07.23
Manapság az egyszer használatos, és eldobható tárgyak világában már egyre távolabbinak tűnik....