Volvo

Óriási lépés előtt a Volvo új zászlóshajója, amibe "beleszeretett" a cég vezérigazgatója

2024.09.04.

Megkezdték az új, teljesen elektromos Volvo EX90 kiszállítását az Egyesült Államokban és Európában működő kereskedéseknek, és az első ügyfelek még ebben a hónapban megkapják autóikat.

 

„Az EX90 a Volvo Cars új zászlóshajója, amely új mércét állít vállalatunk számára a biztonság, a fenntarthatóság és az emberközpontú technológia terén, amely megkönnyíti és élvezetesebbé teszi az emberek életét.” – írta közleményében a gyártó.

A cég emlékeztetett, hogy a vezérigazgató, Jim Rowan az elmúlt hetekben próbára tette az EX90-et. Kollégáival együtt az EX90-est az Egyesült Államokon át vezető útra vitte a dél-karolinai Charleston melletti üzemüktől egészen Kaliforniáig.

„Ennek az utazásnak az alapján bátran állíthatom, hogy az EX90 a legjobb autó, amit valaha készítettünk” – mondta Jim Rowan. „Miután 950 kilométert vezettem vele az Egyesült Államok három államán keresztül, különböző vezetési körülmények és útfelületek között, csak pozitív emlékeim vannak. A töltés, a kezelhetőség, a menetkomfort, az utastér csendje és az epikus hangrendszer, a megbízhatóság, a technika és az UI érzése – soha nem vezettem még ilyen Volvo autót. Az EX90 egy új korszak kezdete a Volvo Cars számára, és ez most kezdődik.”

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.03
Dicséretesen szerepeltek a magyarok a vitorlázó repülőmodellek F5J Európa-bajnokságán....
2026.09.03
A Volvo Trucks globális felsővezetése Budapesten találkozott a Waberer’s vezetőivel. A felek....
2026.09.03
Egy ember meghalt, miután két autó frontálisan ütközött a fővárosban a IX. kerületi Soroksári úton....
2026.09.03
Miközben a legtöbb hagyományos gyártónál nagyon lassan haladnak vele, vagy teljesen felhagytak a....
2026.09.03
Huszonegy ország 66 versenyzője - köztük négy magyar - áll rajthoz négy kategóriában a supermoto-....
2026.09.03
Az a sofőr, aki 50 kilométer/óra helyett 119-cel száguldott, 312 ezer forintos bírságra számíthat. ..
2026.09.02
Az alapos átépítés során a hátsókerekes KE70-es minden elemében megújult, majd kiszélesítve,....
2026.09.02
Újragondolták a kompokat és formabontó járművel szálltak tengerre a svédek. ..
2026.09.02
A Geely Holding legnagyobb leányvállalata, az egyebek mellett a Geely, a Zeekr és a Lynk & Co....
2026.09.02
Ha vezetés közben mobiltelefonon beszélsz vagy nem használod a biztonsági övet, a mesterséges....