F1

Osztrák Nagydíj - Jánvári szerint kiestek a rutinból, de jó újra versenyezni

2020.07.06.

Jánvári Zsolt, a Forma-1-es Williams istálló magyar rendszertechnikusa szerint kicsit mindannyian megszenvedték a világbajnokság első versenyhétvégéjét az ausztriai Spielbergben, mert a koronavírus-járvány miatt elrendelt kényszerszünetben némiképp kiestek a rutinból.

A szakember az M1 aktuális csatornának hétfőn azt nyilatkozta, a pilóták és a csapatok tagjai számára is jó, hogy újra versenyezhetnek, viszont a nézők nagyon hiányoznak a létesítményből, a pálya és annak környéke, valamint a boxutca mögötti úgynevezett paddock is "rettenetesen kihalt".

"Hiányzik a közönség által keltett háttérzaj, illetve az a zsongás és pezsgés, amely minden egyes versenyhétvégét végigkísért korábban" - jelentette ki Jánvári hozzátéve, hogy a Williamsnél is mindannyian egy kicsit össze voltak zavarodva és lelassultak, mert a hosszú szünet után nem könnyű felvenni a fordulatszámot és felpörögni az ilyenkor megszokott munkatempóra.

"A maszk viselése nagyon kényelmetlen, főleg hogy a melegben egész nap hordanunk kell, de sajnos ez most kötelező" - mondta a magyar szakember, és jelezte, számos biztonsági előírásnak kell megfelelniük, az is meg van határozva, hogy ki, mikor, kivel együtt és hova mehet, a csapatok között pedig mindenfajta érintkezés tilos, nem kommunikálhatnak egymással.

Arról, hogy a szezonnyitó vasárnapi Osztrák Nagydíjon számos versenyzőnek idő előtt fel kellett adnia futamot, Jánvári úgy vélekedett, átlagos technikai és műszaki hibák eredménye, melyek a március közepére tervezett Ausztrál Nagydíjon is előfordultak volna, ha az a viadal nem marad el a pandémia miatt.

A Williams eredményéről Jánvári azt mondta, minimális céljuk, hogy a most vasárnap ugyanezen a pályán sorra kerülő Stájer Nagydíjon ugyanúgy teljesítsenek. A kanadai Nicholas Latifi 11. lett a 71 körös idénynyitón, míg a brit George Russell műszaki hiba miatt nem tudta befejezni a futamot.

 "Hisszük, hogy ennél több is van az autóinkban és a pilótáinkban, mert a verseny közben voltak gondjaink, amelyek miatt nem tudtunk úgy teljesíteni, ahogyan szerettünk volna" - mondta Jánvári Zsolt hozzátéve, hogy ezeket a problémákat igyekeznek kijavítani, emiatt a hétfői szabadnapjuk helyett jelenleg is dolgoznak a versenyautón.

A szezon második futamát vasárnap 15.10-től rendezik a Red Bull Ringen. Az M4 Sport élőben közvetíti a versenyt.

MTI - Címlapkép: MTI archív

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.12
A repülés múltját, jelenét és jövőjét bemutató programokkal várja a látogatókat szombaton az....
2026.08.12
Felfüggesztette ideiglenesen a termelést romániai üzemeiben a Ford és a Dacia, mivel az ország....
2026.08.12
A szerviz kiválasztásánál a bizalom külön-külön nagyjából kétszer olyan fontos, mint a kényelem....
2026.08.12
Ámokfutó autós menekült a rendőrök elől a Velencei-tónál, amíg gépkocsija ki nem gyulladt. Egy....
2026.08.12
Az Aston Martin nagykövete, Jessica Hawkins úgy véli, néhány éven belül lesz női versenyző a....
2026.08.12
Nem volt túl sikeres a mostani modell, ezért csakhamar leváltja a BYD otthonában. ..
2026.08.12
A mai naptól kezdve Magyarországon is rendelhető a 2025-ös év világszinten legnépszerűbb kisautója....
2026.08.12
Az a sofőr, aki 50 helyett 109 km/órával hajtott, 210.000 forint bírságra számíthat. ..
2026.08.11
A Datahouse adatai szerint az idei első hét hónapjában 99 ezer 714 új személygépkocsit és....
2026.08.11
Meghatározó, új szereplővel bővül a hazai autópiac: hivatalosan is megkezdte magyarországi....