A két autóbuszvezetőt többek között arról kérdeztük, hogyan kezdődött életükben a vezetés, miként élték meg az elmúlt évtizedeket, milyen játszott szerepet játszott a szerencse az elért eredményekben, a balesetmentes kilométerekben, de szó esett a szabadidőről, a családról és az unokákról is.

Mosóczi László vezérigazgató a kitüntetésátadón. Fotó: Volánbusz

Pataki Ferenc 18 éves korában, 1980. szeptemberében kezdett a TEFU-nál, a Volán közúti teherfuvarozással foglalkozó vállalatánál. A rendszerváltást követően, a teherszállítás megszűnésekor még nem volt érvényes jogosítványa autóbuszra, ezért féléves megszakítás után tudott csak visszamenni a Volánhoz. Benedek Imre 1963-as születésű és Ferihez képest egy esztendővel később, 1981. júniusában került a jogelőd vállalathoz.

Szépsége és különlegessége a pályafutásunknak, hogy az elmúlt négy évtized közösen telt el – munkában és barátságban is. Az utóbbi húsz évben egy buszon is dolgoznak váltótársakként, s mindketten a szentesi telephelyhez tartoznak.

Évtizedek óta párban...

– Tulajdonképpen csak egy munkahelyünk volt, hol a cég formája vagy tevékenységi köre, hol az elnevezése változott. A volán viszont mindig a kezünkben volt, s azt biztosan fogtuk – mondja Imre.

– Mi mindig ugyanazt csináltuk, miközben a vállalat neve vagy féltucatszor változott – erősíti meg Ferenc, hozzátéve, a 2 millió 250 ezer kilométer egy élet munkája és teljesítménye – számokban kifejezve. Ezt le kellett „tekerni”, s ezt csak úgy lehetett elérni, hogy az ember kizárólag a munkájára koncentrált.

Szerintük mára nagyon megváltozott a közlekedési kultúra. Amikor a volánnál ülnek, minden mást ki kell kapcsolni, félre kell tenni, és csak a vezetéssel szabad foglalkozni. Másként nem működik. Persze, vannak holtidők, amikor szabadon pöröghet az ember agya. Az utasok szállítása azonban teljes odafigyelést igényel.

Emlékfüzet is készült a hosszú barátságról

A balesetmentesen megtett 2 millió 250 ezer kilométerbe a TEFU-s évek alatt teljesített kilométerek is beleszámítanak. A Volánbusznál dolgozó sofőrök társadalma ezt a díjat becsüli a legjobban, ezt tartja a legtöbbre. Miközben persze az is fontos, hány évet húz le egy dolgozó egy adott munkahelyen.

Amikor még teherautóval jártak, havonta csak egy-két ezer kilométer gyűlt össze. Ma már ez másként van, akár hatezer is összejön – egy évet általában 50-60 ezer kilométerrel zárnak.

Imre a szentesi Horváth Mihály gimnáziumban végzett, itt volt gépkocsivezető képzés is, a C kategóriás meg is szerezte. Ferenc Pollák Antal műszaki szakközépiskolába érettségizett és csak utána kezdte el a Volánnál a tanfolyamos képzést C kategóriára. Mindketten elsőre megcsinálták mind az elméleti, mind a gyakorlati vizsgát.

Állomáshelyükön, a szentesi buszpályaudvaron

– Zilen tanultunk, nekem büntetésből néha be is kellett kurblizni a lefulladt motort, ami azért elég aktív testmozgás volt. Nyúltam volna én az elektromos indításhoz, de az oktatóm ráütött a kezemre és azt mondta, ott van az ülés mellett a kurbli, azzal is mennie kell – emlékszik vissza Ferenc.

Megtudjuk tőle, hogy egy 1978-as kiadású, 94 ezer forintba kerülő Moszkvicsot vezetett életébe először, amit szülei Debrecenben vettek át a Merkurnál. Még a rendszámára is emlékszik: PR 61 53. Első saját autója egyébként háromajtós, használt kettes VW Golf volt – mos egy 10 évesen vásárolt Nissan Qashqai áll a garázsában és elégedett vele.

A kitüntetésátadón

– Az első autó, amit otthon vezettem, apukám kerek Wartburgja volt, 1958-as évjáratú és természetesen kétütemű. Amit már sajátként hajtottam, az egy Dacia 1310-es modell volt. Természetesen használtan vettem, így azután nem kellett szétszedni és rendesen zsírozva újra összerakni, mint oly sok Daciát akkoriban. Egyébként szerettem az elérhető kínálatot tekintve kényelmes autót – emlékszik vissza Imre. Most egy olyan 8 éves Dacia Sanderója van, amit 6 hónaposan vett, ezen kívül szolgál még a családban egy Fiat Scudo kisbusz is.

Írásunk második részét itt olvashatják!

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!