kínai autók

Partnerségre kényszerülnek a kínai gyártók?

2024.08.15.

Korábban elképzelhetetlen együttműködéseket eredményezhet Európában a kínai gyártók beköltözése az öreg kontinensre.

Az Európai Bizottság nem volt rest egy akár 37,6%-os import vámot kivetni a kínai gyártók villanyautóira, azonban nem sokkal később az is nyilvánvalóvá vált, hogy akkora nyereséggel dolgoznak az ázsiai ország gyártói, hogy ezt a vámot is könnyedén kitermelik. Jól jártak az európai autógyártók egyáltalán az új vám tarifával? Van egy aspektus, amit az Automotive News Europe most taglalt először, ami szerint igenis pozitívan hathat az európai gyártókra, ha megvalósul. Az új vám bejelentése óta ugyanis még nagyobb tempóra kapcsoltak a kínai gyártók az európai terjeszkedésben. Már nem az importra, hanem a helyi gyártásra összpontosítanak, és ebből akár az európai gyártók is kivehetik a részüket.

Olaszországban már többször előfordult, hogy kínai autókat európai márkanév alatt, európai összeszereléssel értékesítettek. Hasonló modellt alkalmazna a Chery, aki a spanyol Ebro-EV Motorsszal együttműködve építené az Omoda E5-öt Barcelonában, vagy éppen a Leapmotor, amelyik egy lengyel Stellantis gyártósoron építi majd T03-akat. Közben a BYD saját gyárat nyit Szegeden és még egyet nyitna Törökországban. Ugyanakkor a fordított eset is igaz lehet, ahol az európai gyártók kénytelenek lesznek teret engedni a kínai versenytársaknak és velük partnerségben fejleszteni termékeiket, hogy fennmaradjanak. Úgyhogy az Európai Bizottságnak ideje vakarnia a fejét, hogy mit fog kezdeni az erős kínai befolyással rendelkező, de európai gyártókkal együttműködő partnerségekkel.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.14
Az autósoknál a francia Mathieu Serradori volt a leggyorsabb a Dakar-rali szerdai, 10. szakaszán,....
2026.01.14
Pont egy éve, a brüsszeli szalonon mutatták be a nagyközönségnek a hatos Mazda elektromos utódját,....
2026.01.14
A légitársaság működésének 22 évvel ezelőtti kezdete, 2004 óta 500 millió utast szállított és....
2026.01.14
Karambolozott három kamion az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Mány közelében, a 33.....
2026.01.14
GTI – ez a három betű közel fél évszázada jellemzi a Volkswagen sportos menettulajdonságok iránti....
2026.01.14
Hosszú életre tervezték és nem spórolták ki az anyagot abból az 1910-ben készült mozdonyból, ami....
2026.01.14
A Kia a 2026-os Brüsszeli Autószalonon hivatalosan is leleplezte legújabb, tisztán elektromos....
2026.01.14
Másodszor vesz részt a Budapest-Bamako Ralin a Süle Krisztián és Simon Péter alkotta, tavaly a....
2026.01.14
Látványos festéssel készülnek az egyre több gyártót vonzó Hosszútávú Világbajnokság....
2026.01.14
Ismét villantott a Brabus egy prémium motorkerékpárt. Az újdonság KTM alapokra épül. A limitált....