Le Mans

A Porsche bemutatta az idei WEC versenyautóját

2015.03.27.

Az erősebb, könnyebb és takarékosabb 919 Hybrid háromféle színben indul majd Le Mans-ban.

A 2015-ös FIA World Endurance Championship-re (Hosszútávú Világbajnokság) készített új Porsche versenyautóban a legfontosabb újdonság, hogy megnövelték a hibrid rendszer teljesítményét, így egy körön Le Mans-ban 6 helyett már 8 megajoule energiát képes leadni, ami a legmagasabb a mezőnyben (a Toyota 6, az Audi 4 MJ-os autóval indul). A Porsche szerint az új hajtáslánc nem csak erősebb, de takarékosabb is a réginél. A 909 Hybrid tömegét sikerült a minimálisan előírt 870 kilogrammra leszorítani, amit tavaly még nem mondhattak el magukról.

Megmaradt a kétliteres, 500 lóerős, V4-es benzines turbómotor, ami a hátsó kereket hajtja, az elsőknél egy 400 lóerős villanymotor felelős a hajtásért. Ahogy tavaly, idén is kétféle energia-visszanyerő rendszert használnak: a folyadékhűtésű lítium-ion akkumulátor az első tengelyen fékezéskor képződő, villanymotor-generátorral megtermelt energiát, és a kipufogógáz hőenergiájából nyert elektromos áramot is tárolja.

A gyári csapat két autót indít el a bajnokság minden versenyén, ezen felül indítanak egy harmadikat is Spában és a szezon legfontosabb versenyén, Le Mans-ban. Utóbbin a három autó különböző színekben (fekete, fehér és piros) fog indulni, a többin a megszokott fehér fényezésben láthatjuk majd őket.

A piros színnel a Porsche 917 KH versenyautóra emlékeznek, amelyik 1970-ben megszerezte a márkának az első győzelmet Le Mans-ban, amelyet később még 15 követett. Ezt az autót Timo Bernhard, Brendon Hartley és Mark Webber fogja vezetni. A Marc Lieb, Romain Dumas és Neel Jani által vezetett fekete autó pedig a Porsche 918 Spyder előtt tiszteleg, amiért az tavaly megfutotta a leggyorsabb kört a Nürburgringen a szériaautók között. A fehér színű autót a Forma-1-ből ismert Nico Hülkenberg mellett Earl Bamber és Nick Tandy vezetheti majd.
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....