Brexit

Poszt-Brexit megegyezésre hajt az Egyesült Királyság Japánnal

2020.09.19.

Ha minden jól megy, az Egyesült Királyság és Japán autóipara is kedvezően jöhet ki a Brexit után feldúlt kereskedelmi helyzetből egy friss megegyezés szerint, amit mindössze 3 hónap alatt raktak össze.

Még 2017-ben ült össze az akkori brit miniszterelnök Theresa May a Toyota, a Nissan és a Hitachi vezetőivel, hogy próbáljon valami stabilitást találni a felekkel és ezzel segíteni a szigetország autóiparának működését. Ekkor meg nem erősített források szerint sikerült egy üzleti egyezményt kötniük a feleknek, ami azután lép életbe, hogy az Egyesült Királyság kilép ez Európai Unióból. Tehát az egyezmény mostanra lépett életbe, és Japán bizony úgy tűnik, hogy betartja, amit ígért. „Ez egy történelmi pillanat az Egyesült Királyság és Japán számára, mivel ez az első nagyszabású poszt-Brexit kereskedelmi üzletünk.” – tette hozzá Liz Truss kereskedelmi miniszter.

„Az egyezmény, amit rekord idő alatt, megpróbáltató körülmények között sikerült összeraknunk, messze túlmutat a létező EU-s egyezményen, mivel új bevételi forrásokat jelent a brit nagyipari cégeknek.” Az üzlet értelmében ütemesen csökkentik majd a japán autók behozatali tarifáit, míg nem 2026-ra 0%-ra csökkentik, ezzel abban reménykedve, hogy még több japán befektető érkezhet a szigetországba. Ugyanez igaz fordítva is: az Egyesült Királyság adómentesen exportálhat majd Japánba, amitől hosszútávon 15,2 milliárd fontos kereskedelmi növekedést várnak.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.12
Míg az első helyét biztosan őrző japán gyártó 5,39 millió új járművet adott el idén január és....
2026.08.12
Marokkó a Donald J. Trump Highway nevet adta az 1055 kilométeres, Tiznittől Dakhláig vezető....
2026.08.12
Az Apple Musicot több mint kétmillió Volvo autóba integrálják egy vezeték nélküli....
2026.08.12
A Szegedi Tudományegyetem a jövőben is folytatja Szabó Ádám támogatását. A hazai elektromosgokart-....
2026.08.12
Teljes szélességben lezárták az M7-es autópályát Zalakomárnál, miután négyen, köztük két gyerek is....
2026.08.12
A repülés múltját, jelenét és jövőjét bemutató programokkal várja a látogatókat szombaton az....
2026.08.12
Felfüggesztette ideiglenesen a termelést romániai üzemeiben a Ford és a Dacia, mivel az ország....
2026.08.12
A szerviz kiválasztásánál a bizalom külön-külön nagyjából kétszer olyan fontos, mint a kényelem....
2026.08.12
Ámokfutó autós menekült a rendőrök elől a Velencei-tónál, amíg gépkocsija ki nem gyulladt. Egy....
2026.08.12
Az Aston Martin nagykövete, Jessica Hawkins úgy véli, néhány éven belül lesz női versenyző a....