járműeladások

Románia: 45 százalékkal csökkent az új járművek száma

2020.06.09.

Májusban 45 százalékkal, 7 155-re csökkent Romániában a forgalomba helyezett új járművek száma a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte kedden a román belügyminisztérium gépkocsinyilvántartó osztálya.

Az adatok szerint az első öt hónapban a forgalomba helyezett új járművek száma csaknem 32 százalékkal, 39 455-re csökkent a tavaly azonos időszakához mérten. A román autógyártók és -importőrök egyesületének értékelése szerint jelentősnek számít az új autóknál tapasztalt, csaknem 32 százalékos visszaesés, de ez elmarad a Nyugat-Európában jegyzett 43,5 százalékos átlagos csökkenéstől. Az új autók értékesítését a koronavírus-járvány okozta gazdasági leállás befolyásolta kedvezőtlenül - állapították meg.

A használt járművek forgalomba helyezése májusban csaknem 31 százalékkal, 26 616-ra mérséklődött, míg az első öt hónapban mintegy 16 százalékos visszaesést jegyeztek. Ez utóbbi csaknem 160 ezer használt jármű forgalomba helyezését jelentette. Tavaly év végén Romániában mintegy 8,75 millió jármű volt forgalomban, ebből több mint 6,9 millió személygépkocsi.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe:  Igazoltatás kánikulában. ..
2026.08.16
Az új Skyline-t például 26 hónap alatt fejlesztették ki a semmiből, miután tanulmányozták, hogy....
2026.08.16
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.16
Néhány évvel ezelőtt még Németországból érkeztek a Volkswagen legfontosabb fejlesztései Kínába, ma....
2026.08.16
Nem tudni, hogy pontosan mi vezetett a balesethez, csak találgatni tudnánk – bár a látottak alapján....
2026.08.16
Feloldották a pályazárat az M3-as autópálya 139-es jelű Mezőkeresztes csomópontjában, a forgalom....
2026.08.16
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen lesznek programok....
2026.08.16
Mostantól akár egy műszaki áruházban is rátalálhatunk a következő új autónkra. A Geely modelljei a....
2026.08.16
Sok autóst zavarja, amikor egy kerékpáros nem az út szélén teker. Pedig számos esetben így....
2026.08.16
Tizenkét ember meghalt és legalább tízen súlyosan megsérültek az M3-as autópályán történt....