autótolvaj

Somogyi roncsderbi: már az első kanyarban eldobta a Fiatot a balek tolvaj

2023.03.01.

Rövid idő alatt meglehetősen hosszú bűnlajstromot halmozott fel két férfi Dél-Somogyban – írt a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Az ügy adatai alapján a nagyatádi körzeti megbízottak 2023. február 27-én délután Somogyszobon akartak ellenőrizni egy személyautóst. A sofőr a rendőri jelzés ellenére nem állt meg, menekülni próbált a járőrök elől. A rosszul megválasztott sebessége miatt azonban az első kanyarban elvesztette uralmát a jármű felett, és egy betonkorlátnak ütközött.

A 27 éves férfin az alkohol befolyásoltság tünetei egyértelműek voltak. A teszter alkalmazását a helyszínen megtagadta, ittasságát később orvosi vizsgálat igazolta. Az egyenruhások felszólítására átadott okmányok nem is hasonlítottak rá. A rendőrök az adatgyűjtés során megállapították, hogy a sofőr és a mellette helyet foglaló 35 éves utasa pár órával azelőtt, Csurgóról lophatták el az autót. A tulajdonos nem csak az indítókulcsot hagyta kocsiban, de a pénztárcáját is. Az ő okmányait adta át az autót vezető 27 éves férfi, ezzel egy újabb bűncselekményt megvalósítva. A járműben egy motorfűrész is volt, ezt a fiatalabb férfi a munkahelyéről lopta el korábban.

A rendőrök a két feltételezett elkövetőt elfogták és előállították a Nagyatádi Rendőrkapitányságra. A zákányfalui sofőrrel szemben lopás, sikkasztás és hamis vád bűntett, valamint járművezetés ittas állapotban vétség miatt indult büntetőeljárás, kadarkúti utasával szemben lopás bűntette miatt. A nyomozók mindkettejüket gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.29
Nem fogja hagyni az FIA, hogy a Forma–1 csapatai előnyszerzésre játsszák ki a rajtok....
2026.04.28
Az ausztrál kamionok nem a formájukkal, hanem a 3-7 pótkocsiból álló szerelvényekkel keltenek....
2026.04.28
A kompakt elektromos SUV és Sportback nevű kupé testvére jobb minőségű belső térrel, gyorsabb....
2026.04.28
Még a legelhivatottabb Ferrari-rajongókat is meglepte, hogy mennyit kóstál a márka első elektromos....
2026.04.28
Itt debütált a hosszú tengelytávú iX3 és i3, valamint a frissített 7-es sorozat is. ..
2026.04.28
A Chery csoporthoz tartozó AiMoga vállalat megkezdte humanoid robotjának online értékesítését. ..
2026.04.28
Egyszerre közel 11 ezer járművet képes befogadni a fedélzetére. ..
2026.04.28
Kína és az Európai Unió az év elején született ármegállapodás révén „puha landolást” ért el az....
2026.04.28
A sorozatgyártásban kínált első BMW-féle MINI modell 2001. április 26-án gurult le az oxfordi üzem....
2026.04.28
A világ legnagyobb gyártója 10,48 millió autót értékesített világszerte a március végével záródott....