Detroiti Autószalon

Szénszáltól roskadozik a legvadabb Infiniti Q50

2014.01.03.

A Nissan prémiummárkája az általa támogatott Red Bull Racing Forma-1-es csapat segítségét is igénybe vette a Q50 Eau Rouge tanulmányautó elkészítéséhez.


 

A belgiumi Spa-Francorchamps versenypálya, és talán az egész Forma-1-es versenynaptár leghíresebb kanyarjáról elnevezett Q50-es tanulmányautó külsejének megtervezésében tevékeny szerepet vállalt az Infiniti Red Bull Racing istálló is. Így nem csoda, hogy a legtöbb kiegészítőt, például az alsó légterelőt, a két küszöbidomot, a külső tükrök házait és a hátsó diffúzort is szénszálas anyagból készítették el. Sőt, a BMW M3 mintájára még a tetőt is ebből az igen könnű és erős anyagból sütötték ki, ami nem csak a kocsi tömegét csökkenti, de a tömegközéppont is mélyebbre került általa. A 21 colos, kovácsolt könnyűfém kerekeken gördülő Q50 motorháztetejébe légbeömlő nyílásokat vágtak, emellett felszerelték az autót egy dupla kipufogóval és egy diszkrét hátsó szárnnyal is. Mivel az Eau Rouge vörös vizet jelent, természetesen az autó fényezése sem lehetett más, mint vörös színű. Szélesebb és laposabb a tanulmány a Q50 szériaváltozatánál, csak a tető és az ajtók alakján nem változtattak a mérnökök.

„Számos helyen tartalmaz a forma olyan elemeket, amelyeket a Forma-1 inspirált. Ilyen például az erősen formázott első szárny, de a hátsó részhez is átvettünk ötleteket az RB9 versenyautótól” – mondta a sajtóközlemény szerint Alfonso Albaisa, az Infiniti formatervezési igazgatója. Az Infiniti Q50 Eau Rouge tanulmányt a január 13-án nyíló Detroiti Autószalonon lehet majd élőben megnézni, a részleteket 14-én ismertetik. Egyelőre tehát a műszaki adatokat még titkolja az Infiniti, de jó eséllyel nem a Mercedestől vásárolt 2,2 literes négyhengeres dízelmotor, hanem a 3,7 literes Nissan V6-os vagy az ugyanezzel a motorral szerelt benzines-hibrid hajtáslánc található a kocsi orrában.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.06
Az Év Magyar Autója verseny 2026-os idényébe nevezett Toyota Aygo X hibrid technológiájának ....
2026.02.06
Februárban sokan hagyják autójukat a budapesti repülőtér környéki parkolókban meleg éghajlatú úti....
2026.02.06
A jelentős üzemanyagmegtakarítás, illetve a szervizelési-karbantartási kiadások komoly csökkentése....
2026.02.06
2026. februárjában a Subaru Corporation megkezdte az akkumulátoros elektromos autók (BEV-k)....
2026.02.06
500 munkahelyet szüntetnek meg a KTM-nél, többségük a mattighofeni gyárban. Csütörtök délután a GPA....
2026.02.05
Megemelték a keretösszeget, meghosszabbították a jelentkezési határidőt a vállalati e-autó....
2026.02.05
Vendég: Bogyay Norbert a gyári Simsonok hazai gyűjtője. ..
2026.02.05
Az autóval együtt egy öt éves gyereket is elvitt egy fiatal Sülysápról. A Pest és Jász-Nagykun-....
2026.02.05
Meglepő fordulat, radikális stratégiaváltás.   ..
2026.02.05
Február 10-én leplezi le vadonatúj típusát a Toyota. Egyelőre csak annyit tudunk róla bizonyosan,....